1
Fotó: TASR
Befejeződött csütörtökön a Mikuláš Černák egykori maffiavezér szabadlábra helyezéséről szóló bírósági tárgyalás, amit határozatlan időre elnapoltak.
Az egykori maffiavezér reggel 8 órakor érkezett meg fegyveres rendőrök kíséretében a pöstyéni bíróságra. Barátnője mellett az egykori országos rendőrfőkapitány fia, Adam Lučanský, az SNS képviselője is jelen volt a tárgyaláson – írja a TV Noviny.
A Reštart – nový život nevű polgári társulás képviselői kiállnak a benyújtott javaslat mellett. A tárgyalás során közölték, hogy három éve kommunikálnak Černákkal. Meglátásuk szerint sikeres volt nála az átnevelés, ezért indítványozták a szabadlábra kerülését. Az első 180 napjára egy reszocializációs tervet készítettek számára. Véleményük szerint a kiállása és helyzetének értékelése alapján változások észlelhetők nála a múlthoz képest, kritikusabb magával szemben.
Kapcsolódó cikk:
A tárgyaláson pszichológusok és pszichiáterek korábbi szakvéleményét is figyelembe vették, már hét évvel ezelőtt is foglalkoztak a társadalomba való esetleges visszailleszkedésével. A részletes elemzés eredménye alapján nem feltételezik, hogy ismét elkövetne olyan bűncselekményt, mint amilyenért elítélték.
Černák megbánta múltját, amit sajnos nem tud visszacsinálni. Csütörtökön aztán ő maga is kérvényezte a feltételes szabadlábra helyezését.
A bíróság börtönpedagógusokat is meghallgatott, valamint értékeléseket olvastak fel Černák személyével kapcsolatban. A tárgyalást végül határozatlan időre elnapolták.