Zimány Linda Kedves Ferenc felesége akar lenni és gyereket is akar tőle

Zimány Linda és Kedves Ferenc csupán néhány hete vállalták fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, amikor is mindketten elmondták, hogy nagyon szerelmesek. A páros viszonyát és őszinte érzelmeit a hazai celebvilág is kétkedve fogadta, de Lindáék nem törődnek a rosszindulatú feltételezésekkel, sőt hamarosan tovább szeretnék mélyíteni a kapcsolatukat – írja a Bors.

Zimány Linda Kedves Ferenc felesége akar lenni és gyereket is akar tőle
Fotó: Nők Lapja Café

A modell Hajdú Péter műsorában számolt be arról, hogy esküvőt szeretne és egy-két éven belül gyermeket is vállalna.

"Olyan régóta ismerjük egymást, és annyira biztos lábon áll a kapcsolatunk! Tudod, amikor úgy érzed, hogy valaki mondjuk kilencvenöt százalékban passzol hozzád mindenféle szempontból, akkor már nem keresed azt a maradék öt százalékot az életben. Nagyon sokat segített a Los Angelesben eltöltött két év: mindent megéltem, amit szerettem volna, minden vágyam teljesült, és most tényleg itt az alkalom, hogy házasságot tervezhessek. Sőt a szakvizsgáig szeretnék egy babát is mindenképpen, aztán lehet, hogy jön még egy. Egyelőre azonban a szakvizsgáig csak egy legyen! Ilyen boldog családot alkotunk majd: kutya, ház, gyerekek…" - idézte a Bors Linda szavait.

Bors