Will Smith nélkül készül az új Sötét zsaruk-trilógia

2015. szeptember 25. - 19:30 | Kultúra

A Men in Black-franchise producerei egy interjúban elárulták, hogy Smith bizony nem lesz benne az új filmekben, melyeket viszont nem is folytatásoknak terveznek - írja a 24.hu.

Úgy látszik, hogy Hollywoodban valamiféle új spéci trend van kibontakozóban, melynek címe kb. az lehetne, hogy „Szériák, melyekben Will Smith többé már nem fog játszani”. Ugyanis ezeknek sorát gyarapítja már tavaly óta A függetlenség napja 2, amelyben a kérlelhetetlen Smith sehogyan sem volt hajlandó részt venni, most pedig itt van az újabb döbbenet, ugyanis kiderült, hogy habár készül új Sötét zsaruk-trilógia, a színész azt is kihagyja.

Az új filmek hírét a The Hollywood Reporternek adott interjújában a Walter Parkes – Laurie MacDonald páros jelentette be , akik Smith hiányzásának ténye mellett azt is megerősítették, hogy az új trilógiával tulajdonképpen rebootolják a franchise-t. Magyarán elölről kezdik az egészet és a producerek elmondása szerint már bőven benne járnak a projekt kidolgozásában, szóval fix, hogy a régi felállással nem készül több Men in Black-film. Hogy aztán ezúttal megkeresték-e egyáltalán Smith-t, vagy alapból nem is akarják, hogy visszatérjen J ügynök szerepében, azt nem tudni.

24.hu