Vitray Tamás 90 éves

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának angol sajtó szakán 1955-ben végzett, majd egy évig fordító volt a Honvédelmi Minisztériumban. Újságírói pályafutását 1957-ben a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál kezdte. A következő évben kereste meg a frissen indult Magyar Televízió sportfőosztálya, hogy készítsen interjúkat a Budapesten vendégszereplő amerikai atlétikai válogatott tagjaival. A történet legendává vált: a 162 centiméter magas, újdonsült riporter a beszélgetés közben tornazsámolyra állt, hogy egy szinten legyen a tízpróba világcsúcstartójával, a 198 centis Rafer Johnsonnal.

Több sikeres riport után egy évig külsőzött, 1959. december 1-jén lett a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztálya sportrovatának belső munkatársa. Először 1960 januárjában Prágából közvetítette a Csehszlovákia-Kanada jégkorong-mérkőzést. Közben a Testnevelési Főiskolán tanult, 1963-ban sportszervezői oklevelet szerzett.

Vitray számára a sportkommentátori sikert és elismertséget, a nézők rokonszenvét 1960-ban a Garmisch-Partenkirchenben megrendezett műkorcsolya Európa-bajnokság ötnapos közvetítése hozta meg. Szinte nincs olyan sportág, amelyet ne kommentált volna a televízióban, emlékezetes Telesport-adások, helyszíni közvetítések, nagy világversenyek riportere volt. Huszonegy téli és nyári olimpiáról közvetített, a 2008-as pekingi volt az első, amelyet már nem a Magyar Televízióban – a kajak-kenu versenyek kommentátora volt a Eurosporton, és az egyik nagy kereskedelmi tévé híradójában foglalta össze naponta az olimpia eseményeit. Nevéhez fűződik az az emlékezetes és mára legendás pillanat, amikor az akkor tizennégy éves Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli győzelmét közvetítve az általában nyugodt és kimért riporter azt kiabálta: "Gyere Egérke, gyere, kicsi lány!"

1968-ban főmunkatárssá nevezték ki, a sportközvetítések mellett elindultak vetélkedői, sőt 1970-ben a Hét című politikai magazin első számának is ő volt a műsorvezetője. A hetvenes években kezdődtek a magyar televíziózásban új műfajt teremtő beszélgetős műsorai, amelyekben az interjúalany iránti különleges érzékenységről tett tanúságot. Ezek között volt a 12 szék, a Fekete-fehér, igen-nem, az Ötszemközt, a Csak ülök és mesélek, a Telefere, az Apád, anyád idejöjjön, a Töltsön velem egy órát (korábban "egy estét"), Az én olimpiáim. 2012-ben az egyik kereskedelmi tévé műsorán újította meg beszélgetős műsorát.

1975-ben lett a Szórakoztató- és Zenei Főosztály vezetője, 1981-ben a Drámai Főszerkesztőség osztályvezetője. 1988-ban kinevezték a Sportszerkesztőség élére, ahonnan rövid időre eltávozott, amikor az MTV2 intendánsa lett. 1997-ben nyugdíjba ment. 1999-től a Danubius Rádióban vezetett telefonos beszélgető műsort, 1999-2000-ben az Magyar Televízió Napkelte című műsorát is vezette. 2002-től ismét kinevezték a Sportfőszerkesztőség vezetőjévé, 2004-től elnöki főtanácsos volt, és megkapta az MTV örökös tagja címet. Az intézménytől 2009-ben távozott.

Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1991-1997 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, 2004-2008 között a Nemzeti Sporttanács elnöke volt. Több sporttárgyú könyv, valamint riportkötet szerzője.

Számos kitüntetés birtokosa: 1987-ben lett kiváló művész, 1995-ben Pulitzer-életműdíjas, 1990-ben megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2003-ban Prima Primissima-díjas lett, 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "kivételes minőséget képviselő, a magyar médiában egyedülálló, rendkívül sokoldalú, páratlan és műfajteremtő életművéért". 2012-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, 2014-ben Média-díjasként beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.

(MTI)