A világ legkisebb nemzete egy, a II. világháborúban épített erődítményben él - saját pénzük és útlevelük is van (FOTÓK)

Körülbelül 12 kilométerre az Egyesült Királyság szárazföldjétől fekszik egy ember alkotta építmény, amelyen az emberek megalapították saját nemzetüket - írja az Obkec.

A világ legkisebb nemzete egy, a II. világháborúban épített erődítményben él - saját pénzük és útlevelük is van (FOTÓK)
Fotó: Twitter

Ez a Sealand nevű fejedelemség, amelynek saját zászlója, himnusza, valutája, bélyegei, útlevelei és még futballcsapata is van. Amint arról a LADBible portál is beszámolt, több, mint fél évszázados történetében több ellentmondásos esemény is történt.

Az erődöt, ahol jelenleg a Sealand fejedelemség található, az Egyesült Királyság kormánya építette a második világháború idején, 1942-ben, hogy az ország hadseregét és haditengerészetét szolgálja. A platformot 1956-ig többféle célra használták, amikor is evakuálták róla az embereket, és az erődítményt a tengerre bízták.

De minden megváltozott 1966-ban, amikor egy Paddy Roy Bates nevű férfi vette át a tornyot. Olyan helyet kellett találnia, ahol működtetheti rádióállomását, a Radio Essex-et. Bár eredetileg egy másik elhagyatott haditengerészeti erődben, a Knock Johnban működött, gyorsan fel kellett hagyni vele, mivel az Egyesült Királyság 1967-ben törvényt vezetett be, amely betiltotta a haditengerészeti rádiósugárzást. Emiatt Bates úgy döntött, hogy birtokba veszi a második erődöt, és létrehozta  a Sealand nevű fejedelemséget. Nem sokkal később családját is odaköltöztette. 2012-ben bekövetkezett halála után fia, Michael vette át az építményt. Jelenleg ő a kis állam elnöke és kormányfője is egyben, valamint ő a tulajdonosa egy kagylóhalászatnak, a tenger gyümölcseit Spanyolországba exportálja .

De a világ sok országához hasonlóan Sealanden is történtek ellenmonásos események. 1968-ban például a fejedelemség úgy döntött, hogy védekező, figyelmeztető lövéseket ad le a brit haditengerészetre. Ennek az volt az oka, hogy abban az időben az Egyesült Királyság hadsereget küldött, hogy elpusztítsa a nemzetközi vizeken található összes erődöt. Tíz évvel később pedig lezajlott a sealandi csata is. Ekkor a magát a fejedelemség egykori miniszterelnökének kikiáltó Alexander Achenbach több német és holland zsoldost fogadott fel, hogy támadják meg az erődöt, miközben Bates és felesége Ausztriában tartózkodtak. A csata során a csapatok elfogták Bates fiát, Michaelt, de később sikerült megszöknie. Végül az erődítményen elrejtett fegyverek segítségével a lakók el tudták fogni Achenbachot és visszaszerezték Sealandet.

Bár Sealand nem könnyen megközelíthető hely, rengeteg olyan eset történt, amikor az emberek csatlakozni akartak a kis nemzethez. A fejedelemség kormányzati honlapja szerint azonban a jelenlegi nemzetközi helyzet akadályozza az állampolgárok beutazását, és a vízumok kiadása sem megengedett.

"Nem olyan társadalomban élünk, ahol az embereknek meg van adva, hogy mit tegyenek, és mindenki szereti az efféle szabadság gondolatát"

- zárta sorait Michael Bates.

Obkec/para