Vegasban dévajkodik Robert Kaliňák!

Az exminiszter, exképviselő, Smer-alelnök boldog civilként jelentkezett be a családja helyett két másik pasival a patinás Las Vegas-i Bellaggio luxushotelbe.

Vegasban dévajkodik Robert Kaliňák!
Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Nový Čas szerezte meg azokat az exkluzív felvételeket, melyek tanúsítják a cselekményt, a felvételek megtekinthetők a portálon.

Robert Kaliňákot tavaly tavasszal, Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után az utca kényszerítette térdre, miután pedig lemondott a belügyminiszteri posztról, bő félévig beült a parlamenti padokba képviselőként. Az ünnepek között jelentette be végül, hogy az azt megelőző félévben több ideje jutott a családjára, és közben rájött, hogy sokkal nagyobb az adóssága feléjük, mint gondolta, ezért távozik a parlament padjaiból is.

Ennek a hiánynak a pótlása azonban ezek szerint nem annyira sürgős, Las Vegas-ba ugyanis - legalábbis a képek tanúsága szerint - nem a családja kísérte el, hanem két másik hím.

A Nový Čas olvasója, aki lencsevégre kapta a cselekményt, amint a három muskétás bejelentkezik luxusszállodába, elárulta azt is, hogy miután észrevette őket, ők is jól megnézték őt.

A Bellaggióban a legolcsóbb éjszaka ebben az időszakban 300 és 600 euró közti összegbe kerül, ha viszont Kaliňák foga az elnöki lakosztályra fájt, az 4400 eurójába kerülhetett.

(Nový Čas)