A vártnál kevesebb pénzt kapott Somorja templomfelújításra

2018. augusztus 17. - 22:10 | Régió

A Kulturális Minisztérium a somorjai plébániának a megpályázott 47 500 euróból 15 000 eurót ítélt meg a sámoti Szent Margit templom felújítására; a diószegi plébánia pedig a kért 18 525 euróból 10 000 euró támogatást kapott a kismácsédi Szent Margit római katolikus templom belterének a rekonstrukciójára.

Mindkét plébániának saját vagy önkormányzati forrásokból kell kifizetnie a hiányzó összeget.

Pavol Myjavec, a somorjai plébánia plébánosa a TASR-nek elmondta, hogy a támogatást a templom tetőszerkezetének, illetve a szentély fölötti fedőlapnak a cseréjére fordítják.

Václav Ďurčo, a diószegi plébánia plébánosa megerősítette, hogy folytatják a kismácsédi római katolikus templom belterének a rekonstrukcióját. „A templom felújítása már évek óta tart, és ennek során megpróbálják azt visszaalakítani az eredeti román stílusba” – tette hozzá.

A két plébánia aközé a kilenc római katolikus és evangélikus plébánia közé tartozik a Galántai járásban, amelyek támogatást kaptak a felújításra.


TASR