Vajna Timi exkluzív interjút adott - megkérdezték tőle, lefeküdt-e Andyvel

Vajna Tímea exkluzív interjút adott a TV2 Tények Plusz műsorának - írja a 24.hu.

Vajna Timi exkluzív interjút adott - megkérdezték tőle, lefeküdt-e Andyvel
Fotó: TV2

Az interjú elején elmondta, sokan kirakatházasságnak gondolják a házasságukat, de állítása szerint, tiszta érzelmeken alapult a kapcsolatuk, ráadásul tisztelettel el is temette férjét, és nem biztos benne, hogy talál még bárkit, akit ennyire szeret majd. Timi elmondta, nehezen beszélte rá magát a házasságra, végül aztán két nagymamája győzte meg. Amikor pedig igent mondott, Andy rögtön hívta ékszerész barátját a gyémántgyűrű miatt.

Arról is beszélt, hogy el kellett adnia egy zongorát, anyagilag ugyanis nagyon rosszul áll. Beszélt továbbá Andy Vajna betegségéről is, elmondta, hogy cukorbetegsége miatt nagyon fájtak már az utolsó fél évben a lábai, ami miatt már nehézkesen közlekedett a lakásban is.

Az interjú egy furcsa pillanatában Gönczi Gábor finoman megkérdezte, hogy volt-e köztük férfi-női kapcsolat, Timi erre úgy felelt, hogy volt. Kiderült, hogy igazak voltak a pletykák, valóban gyereket terveztek, sőt, igen komoly terveik voltak. "Februárban akartuk beültetni a gyereket" - mondta Timi.

Olyan más érdekességek is kiderültek az interjú első feléből, hogy külön cicanappali van a házban, Chanel nevű macskájával beszél sokat mostanában, aki szerinte megérti. A kanapén mai napig üresen hagyják Andy Vajna helyét, aki egyébként állandóan lótuszülésben ült ott.

Vajna Tímea a kamerának elmondta, odaadná valakinek Andy öltönyeit, de nehezítő körülmény, hogy mindegyikben benne van a monogramja.


24.hu