Újra rózsaszínű lesz a szlovák jogosítvány, a régieket azonban még nem kell lecserélni

A jogosítványok jelentősebb mértékben legutóbb az EU-ba történt belépésükkor változtak.

Újra rózsaszínű lesz a szlovák jogosítvány, a régieket azonban még nem kell lecserélni
Fotó: freeimages.com

A jogsin ismét dominálni fog a rózsaszín, és új elemek is megjelennek rajta - írja a SME. "Szlovákia az Európai Unió tagállamaként folyamatosan újabb és újabb intézkedéseket fogad el, hogy megakadályozzuk a jogosítványok hamisítását" - jelentette ki Ivan Netík belügyi szóvivő.

Az új igazolványon ugyanazok az adatok szerepelnek majd a tulajdonosáról, mint eddig. A hátuljának a felülete azonban megváltozik: dombornyomással kerül rá a Szlovák Köztársaság felirat, és új formát kapnak a csak UV-fény alatt látható elemek is.

A minisztérium közlése szerint az igazolvány anyagának minősége is javulni fog, de a biztonsági elemek is egy magasabb szintet képviselnek majd. Netík közölte, hogy mindezek ellenére az eddigi legjobb árat sikerült kialkudni az elkészítésükért. Oké, csakhogy nem mondta el, mekkora ez az ár.

A járművezetői igazolványok új formáját már tartalmazza a közúti közlekedésről szóló törvényt módosító csomaghoz csatolt nyilatkozat, amely januártól lép hatályba. Az új igazolványokat azonban a belügyminisztérium akkor kezdi kiadni, miután elfogytak a készletei a régiből. Várhatóan erre nem a jövő év elején, hanem a végén kerül majd sor.

Jozef Drahovský biztonsági elemző a SME megkeresésére elmondta, hogy az igazolványon feltüntetendő adatok az EU-ban mindenhol azonosak, a dizájnt viszont a tagországok választják.

Aki régi jogosítvánnyal rendelkezik, annak nem kell azt lecserélnie. Az állam számol azzal, hogy erre fokozatosan sor kerül.

2013-tól a jogosítványok lejárati ideje már nem korlátlan, hanem az egyes csoportoktól függően 5-15 év. 2023 végéig lezajlik a cseréjük első hulláma. Az újonnan kiadott jogosítványokon ezért már nemcsak a kiadási, de lejárati dátumuk is szerepel.

Az új szabályok a jogosítvány megszerzését is érintik, nemcsak a kinézetüket. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány, illetve a benyújtandó iratok mellett szigorodnak az ismételt járművezetői vizsga feltételei is. Jelenleg két ismétlési lehetőség van, ezentúl azonban csak egy lesz. A vizsgát a jelenlegi öt nap helyett hét nap után ismételhetik meg. Az instruktornak emellett a vezetői vizsgán le kellene tesztelnie azt, hogy a sofőr hogyan halad át egy vasúti átjárón, egy gyalogosátkelőn, illetve hogyan közlekedik egy villamos- vagy autóbusz-megállónál.

SME/para