Úgy bedrogozott az árufeltöltő, hogy előadta a vevőknek a Kasszás Erzsi-reklámot

Ha nem a magyarországi Országos Mentőszolgálat közölte volna a Facebookján, és a főszereplőt a végén nem rendőrök vitték volna a toxikológiára az ember azt is hihetné, hogy gerillareklámot adott elő az az árufeltöltő, aki - saját bevallása szerint is - annyira bekábítószerezett munka közben, hogy fogta magát, és az élemiszerbolt vásárlóinak döbbenetére egyszer csak előadta a CBA Kasszás Erzsi-reklámját - vette észre a 444.hu

Úgy bedrogozott az árufeltöltő, hogy előadta a vevőknek a Kasszás Erzsi-reklámot
youtube

Mármint énekkel és tánckoreográfiával együtt.

Az országos mentőszolgálat "szakértője" pedig így írta le az előadást:

A mentők hamar a helyszínre értek, így maguk is megszemlélhették a különös produkciót. Az önjelölt előadó teljesen önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy környezetében. A rutinos mentőtisztnek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt a performansz, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői.

Ezen a ponton hamar kiderült, hogy mi volt a nagy vidámkodás majd a még nagyobb szomorkodás oka:

A férfi elmondta, hogy tudatmódosítószert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. Végül rendőri kísérettel szállították ellátás után toxikológiai osztályra a szerencsétlenül járt fiatalt.

444.hu