Úgy bántak a magyar hokidrukkerek Budapesten trencséni ellenfelük szlovák szurkolóival, mintha egy vérből valók lennének

2018. október 26. - 15:58 | Sport

A Dukla Trenčín jégkorongozói négy győzelem után újra nyerni akartak a MAC Budapest otthonában. Azonban a mérkőzés sorsa már az első percekben eldőlt. Emiatt három hazai gól után kapust cseréltek a szlovákok - írja a Sme.

Úgy bántak a magyar hokidrukkerek Budapesten trencséni ellenfelük szlovák szurkolóival, mintha egy vérből valók lennének
Fotó: MAC ÚJBUDA FB

A Duklának ezután sikerült 2:3-as eredményt elérni, végül mégis a budapestiek nyertek 5:2-re.

A trencséni hokicsapatot szurkolóik is elkísérték a mérkőzésre. A szünetben sikerült pár fotót lőni a helyi szurkolókkal is. A szünet után páran azzal tértek vissza a lelátóra, hogy a helyi szurkolók meghívtak mindenkit sörre egy közeli kocsmába.

"A többség nagyon jól fogadta ezt a gesztust, azonban úgy igazán nem is foglalkoztunk vele. A mérkőzés lefújása után odajöttek hozzánk, s rábeszéltek minket, hogy tartsunk velük"

- mesélte David, az egyik szlovák szurkoló.

A kocsma öt percre lehetett a stadiontól, ahol egy itallal fogadták a trencséni szurkolókat.

"Egyfolytában hordták az asztalhoz a söröket, féldeciket, sósperecet, majszolni valót. Ekkora vendégszeretettől leesett az állunk. Az egyik haver azt mondta, ez nem normális dolog"

- folytatta mosolyogva a mesélést David.

Tisztelettel beszéltek a Dukláról

A magyar és a szlovák szurkolók megvitatták a mérkőzés történéseit, a párbeszéd angolul folyt. A szlovák szurkolók számára nagy meglepetés volt, hogy az egyik magyar szurkoló kevert cseh-szlovák nyelven beszélt velük, igaz, törte mindkét nyelvet.

"Tisztelettel beszéltek a Dukláról annak ellenére, hogy három góllal kikaptunk tőlük. Kellemes dumálás volt igazi intelligens, hokikedvelő emberekkel"

- mondta David.

A kellemes összejövetel megközelítőleg másfél órán keresztül tartott. Szóba került a Zólyom miskolci mérkőzése, ami botrányos módon végződött. Mindkét fél elítélte az ott történteket.

"Vegyes érzelmekkel utaztunk Magyarországra, azonban nem éreztünk félelmet. Már rengeteg helyen voltunk, s mindenhol más-más emberekkel találkoztunk. Kellemes csalódás ért bennünket, egyáltalán nem számítottunk ilyesmire"

- fejezte be a mesélést David.

Kiderült az is, hogy a budapesti szurkolók nagyon szeretik a hokit. Az elmúlt szezonban összesen tíz cseh hokistadionba látogattak el, s megígérték, hogy Szlovákiába is eljönnek. Néhányan Trencsénbe is ellátogatnak.

Sme/para

Címkék: Jégkorong