Üdülésünk támogatását kezdetben csak a nagyobb hazai cégektől várhatjuk el

2018. augusztus 27. - 16:42 | Belföld

Az üdülési utalványok az első szakaszban csak az 50 és ennél több dolgozót alkalmazó cégek számára lesznek kötelezőek.

Üdülésünk támogatását kezdetben csak a nagyobb hazai cégektől várhatjuk el
Illusztráció

Erről Andrej Danko házelnök és az SNS elnöke számolt be hétfői sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt a Klub 500 képviselőivel és más munkáltatókkal. Az utalványokkal kapcsolatos jogszabályt az SNS terjeszti a parlament elé. Az üdülési utalványokat, melyek célja a szlovákiai idegenforgalom felvirágoztatása, 2019 januárjától vezetnék be.

Az üdülési csekkek Danko elmondása szerint hasonló elven működnének, mint a hosszú évek óta meglévő étkezési utalványok. Az értékük 500 euró lenne, amelyhez a munkáltató 275 euróval járulna hozzá. Jövedelemadót és egyéb járulékokat a munkáltató és az alkalmazott része után sem kellene fizetni.

Danko szerint az üdülési utalványok célja, hogy Ausztria mintájára Szlovákiában is fellendítsék a belföldi turizmust. „Az üdülési utalványokat csak Szlovákiában lehetne felhasználni” – magyarázta az SNS elnöke. Szerinte ezzel a módszerrel növelni lehetne az idegenforgalom részesedését a bruttó hazai termékből (GDP).

TASR