Törvénysértés miatt leváltották a Szociális biztosító éléről az egyik legrégibb smeres vezetőt!

2020. szeptember 9. - 13:17 | Belföld

Milan Krajniak (Sme rodina) javaslatára a kormány szerdán leváltotta a Szociális biztosító éléről Ľubomír Vážnyt, helyére Juraj Káčert nevezte ki, aki pedig mostanáig pozsonyi főpolgármester-helyettes volt.

Törvénysértés miatt leváltották a Szociális biztosító éléről az egyik legrégibb smeres vezetőt!
A TASR archív felvételén Ľubomír Vážny még parlamenti képviselőként Robert Fico és Robert Kaliňák között

A Szociális biztosító az állam egyik legfontosabb intézménye, mely a segélyeken kívül a nyugdíjak kifizetését is végzi. A tavalyi évben 8,4 milliárd euró fölött bábáskodott.

Vážny leváltása kissé váratlanul jött, mivel meglehetősen bebetonozott a pozíciója a Szociális biztosító igazgatójának. Krajniak ugyanakkor már júliusban közölte, hogy szeretnék egy törvénymódosítással kiszélesíteni azon indokok körét, melyek alapján a visszahívása javasolható. Végül azonban ezt nem várta meg - írja a Denník E.

Vážny funkciója eredetileg 2022-ben járt volna le, a Fico-kormány még 2016-ban nevezte ki őt, mandátuma hat évre szól. A törvény csupán egyetlen indokot említ a leváltására, ez pedig a törvénysértés és Krajniak most ezt hozta fel ellene. Összegyűjtött néhány kétes dolgot, amelyek összefüggenek Vážny funkciójával, és végül a törvényi kötelességeinek megszegése címén javasolta a leváltását. A Denník N szerint ez csupán három napig tartott, ugyanis szeptember 7-én elküldte ezeket az érveket Vážnynak, aki másnap válaszolt rájuk, harmadnap pedig már meg is történt a leváltása, ezzel egyidejűleg pedig az utódját is kinevezték.

  • Az egyik törvénysértés, vagy inkább a törvény megkerülése, amit Krajniak felhozott, hogy a Szociális biztosító felügyelő tanácsát megkerülve bízta meg a Smer közeli Bödör családhoz köthető Bonul nevű őrző-védő céget a pénzszállítással.
  • A második érv, hogy Krajniak szerint az igazgató szándékosan tüntetett fel a biztosító pénzügyi tervében a működési költségeivel kapcsolatban alacsonyabb összeget, amivel azt kockáztatta, hogy a költségvetési szabályokról szóló törvényt megsértik.
  • A harmadik indok Krajniak szerint, hogy a Szociális biztosító rendszeresen elmulasztja határozatok kiküldését az anyasági megszűnéséről, ez pedig azért jelent törvénysértést, mert ezáltal a biztosító ügyfelének, tehát az anyukának nincs lehetősége, hogy adott esetben fellebbezzen, ha nem ért egyet a döntéssel.

Vážny a miniszternek küldött válaszában a Denník N közlése szerint azt írta, hogy az indokok irrelevánsak, célzatosak, törvénytelenek és ráadásul hazugságokon alapszanak. Állítja, hogy politikailag motivált a leváltása, majd még azt is kihangsúlyozta, hogy smeres tagságának nem kellene annak útjában állnia, hogy egy állami intézményt vezessen.

Már korábban is fenyegetett azzal, hogy ha törvényt módosítanak a leváltása érdekében, akkor a törvényt elküldi az Alkotmánybíróságra. Most is van lehetősége bírósághoz fordulni, jelezte, szerdán délután teszi közzé állásfoglalását a cselekménnyel kapcsolatban.

Vážny egyébként az egyik legrégibb smeres nagypolitikus, 2006 és 2010 között, az első Fico-kormány idején ő töltötte be a közlekedésügyi miniszteri posztot és az ő nevéhez fűződik az elektronikus útvám kapcsán a SkyTollal megkötött botrányos szerződés. A tenderből lényegében kizárták a SkyToll három ellenfelét, amely alacsonyabb áron kínálta ugyanazt a szolgáltatást.

Egykor az ő asszisztenseként kezdte munkáját a parlamentben Peter Pellegrini, és szoros viszony is fűzte hozzá, ám amikor idén a Smerben megtörtént a szakadás, Vážny maradt Robert Ficóék mellett. Hogy mennyire közel áll Ficóhoz, azt egyrészt a Bonul megbízása is jelzi, másrészt az, hogy a biztosító központjába felvette Fico unokatestvérét, Rastislav Rybanskýt. Amikor ez nyilvánosságra került, Rybanský távozott.

Vážny múltja összefonódik a Smerhez közeli oligarchákkal is, többek között Vladimír Poórral, de Milan Fiľóval és Juraj Širokýval is. Az utóbbi által birtokolt Váhostav például hatalmas állami megrendeléseket szerzett sztrádaépítésre annak idején, mikor Vážny volt a közlekedésügyi miniszter.

Utódja, Juraj Káčer mostanáig pozsonyi önkormányzati politikusként volt ismert. A pozsonyhidegkúti (Dúbravka) önkormányzat képviselője, emellett megyei képviselő is, a jobboldali pártok jelöltjeként. Pozsonyi alpolgármesterként a sportért, iskolaügyért, a megyével való kapcsolattartásért és a biztonsági területért felel. Mindemellett a Környezetvédelmi Alap tanácsának tagja. Önéletrajzában a Denník N szerint nincs szó arról, hogy bármikor foglalkozott volna a szociális területtel.

(Denník E/parameter)