Tomi Kid kiosztana egy bal horgot annak, aki lányokat erőszakol Galántán

2016. szeptember 14. - 08:37 | Régió

A minisztériumi ellenőrző csoport vizsgálata idején érkezett az intézethez Tomi Kid kedden. Ekkor újságírók egy csoportja is a helyszínen szobrozott.

Tomi Kid kiosztana egy bal horgot annak, aki lányokat erőszakol Galántán
Fotó: TASR

Az Aktuality.sk beszámolója szerint a galántai bokszoló egy rövid ideig tanakodott, hogy vajon kiszálljon-e a kocsiból, de végül ezt tette.

Elmondta, hogy azért van itt, mert az egyik növendéke az intézetben lakik. Hozzátette, hogy az intézet vezetésével jó az együttműködése és kiáll mellettük. "A tavalyi év elején kerestek meg azzal, hogy ismerik az eredményeimet, és vannak olyan lakóik, akiknek talán a sport a vezetésem alatt jót tenne"- fejtette ki.

Mint mondta, az intézeten belül történtekről, a nemi erőszak gyanújáról csak most szerzett tudomást, és éppen ezért nem akar állást foglalni. "Azok az emberek, akikkel viszont együtt dolgozom, száz százalékosak" - szögezte le.

Elárulta azt is, hogy volt rendőrként tudja, mit tesz az emberrel a drog, és azt is hangsúlyozta, hogy azért, ha a fiatalok ilyen helyre kerülnek, a szüleik és a környezetük a felelős.

A Tiszta nap intézetben eddig két jó képességekkel rendelkező fiatal fiút edzett, jelenleg már csak egyet. Elmondta, hogy nem kívánja őt az intézeten belül történtekről faggatni, mivel jelenleg egy mérkőzésre készíti fel.

(TASR/para)