Tömegpánikot okozott Majka veszprémi fellépése

Majka a hétvégén ingyenes koncertet adott Veszprémben, ami miatt lezártak egy teljes városrészt – írja a Bors.

Tömegpánikot okozott Majka veszprémi fellépése
Fotó: Facebook

A rapper fellépése a Gizella napokon volt, mint fő produkció. A koncert kezdési időpontját fél 10-re tűzték ki, azonban már 2 órával a kezdés előtt egyre több ember gyűlt össze. A szervezők emiatt úgy döntöttel, hogy biztonsági okok miatt este 8 órától korlátozták a belépést az Óváros térre való belépést. Volt, hogy ksiebb csoportoknak engedélyezték a belépést, azonban később már senkinek sem volt lehetősége arra, hogy bemehessen a térre.

A Borsnak egy jelenlévő elmesélte, hogy amikor még 200 ember belépését engedélyezték, ennél a létszámnál sokkal több ember kezdett beözönleni a helyszínre. A lapnak nyilatkozó személy ekkor halálfélelmet kezdett el érezni. A környező utcákban közel 3 ezer ember zsúfolódott össze.

Majka nem feledkezett meg a kint rekedtekről, próbálta vigasztalni a fellépéséről lemaradó rajongóit:

Tudom, hogy le kellett zárni a teret, mert annyian voltak, és nagyon sajnálom azokat, akik emiatt nem tudtak feljönni. Viszont biztonsági okokból ez sajnos teljesen érthető. Legközelebb figyelnek erre biztosan.

viaBors