Tolkien rajzaival jelenik meg A Gyűrűk Ura új kiadása

2021. március 25. - 14:48 | Kultúra

J.R.R. Tolkien festményeit, rajzait és más illusztrációit is tartalmazza A Gyűrűk Ura című regényének új kiadása.

Tolkien rajzaival jelenik meg A Gyűrűk Ura új kiadása
Fotó: Houghton Mifflin/AP

A Houghton Mifflin Harcourt Books & Media csütörtökön jelentette be, hogy az 1950-es évek közepén publikált regény először jelenik meg a szerző rajzaival, az új, illusztrált kiadás október 19-én kerül a boltokba.

Deb Brody, a kiadó elnökhelyettese felidézte, hogy Tolkien A hobbit című regénye korábban már az író illusztrációival jelent meg, A Gyűrűk Urához készített rajzait és más alkotásait pedig 2018-ban New Yorkban, Párizsban és Oxfordban is kiállították.

Brody hozzáfűzte, hogy Tolkien nem kapott művészeti képzést és nyilvánvaló tehetsége ellenére nagyon szerény volt. Emiatt életében viszonylag kevés ilyen alkotását ismerhette meg a világ, és halála után is főleg tudományos könyvekben jelentek meg.

A Gyűrűk Urát a világ legnépszerűbb fantáziaregényei közé sorolják. A regény nyomán Peter Jackson forgatott 17 Oscar-díjjal elismert filmtrilógiát, A Gyűrű Szövetsége, A két torony és A király visszatér címmel.

(MTI)

Címkék: Tolkien, A gyűrűk ura