Többségben lesznek a nők az új spanyol miniszterelnök kormányában

2018. június 6. - 21:44 | Külföld

Nagy többségében női minisztereket nevezett ki kormányába Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök szerdán Madridban.

Többségben lesznek a nők az új spanyol miniszterelnök kormányában

A tárcák számát 17-re emelték a korábbi 13-ról, amelyek közül 11-et vezetnek nők, köztük például az összes gazdasági tárcát.

"Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett" - jelentette ki Pedro Sánchez a kormányzati névsor bejelentésekor.

Spanyolországnak még sosem volt olyan kormánya, amelyben ilyen nagy arányban kaptak nők miniszteri tisztséget.

Sánchez úgy jellemezte kormányának tagjait mint elismert és tisztelt szakembereket, akiknek ugyanaz a víziója egy haladó, modern és Európa-párti társadalomról, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ma a politika párbeszédet és a konszenzust követel.

A kormány tükrözi a társadalmat, amelyet képvisel - jelentette ki a miniszterelnök.

Az új kabinet tagjai nem ismeretlen politikai szereplőként érkeznek, többen közülük tanácsosi, azaz helyi miniszteri tisztséget töltöttek be valamelyik spanyol autonóm közösség kormányában.

Többen voltak államtitkárok a 2011-ben leköszönt szocialista Zapatero-kormányban, illetve nem egy közülük fontos Európai Uniós pozíciót töltött be korábban.

Mint például Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője, aki 2014 óta egészen mostanáig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatója volt.

Az új kabinet unió iránti elköteleződését jelzi az is, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöki tisztségét töltötte be. 1991-1996 között a Felipe González vezette szocialista kormány közlekedési minisztere volt.

A katalán szocialista politikus az elmúlt hónapokban azzal került ismét a figyelem középpontjába Spanyolországban, hogy kiállt a katalán függetlenségi törekvések ellen a spanyol egység védelmében.

A katalán válság kezelésében jelentős szerepe volt Carmen Calvonak is, aki kormányfő-helyettesként a miniszterelnökségért, a parlamenti kapcsolatokért és az esélyegyenlőségért felelős tárcát is vezeti.

Calvo volt a Spanyol Szocialista Munkáspárt(PSOE) főtárgyalója a spanyol alkotmány 155-ös cikkének életbeléptetéséről szóló egyeztetéseken, amely alapján a spanyol kormány magához vonta Katalónia irányítását, az alkotmányellenesen megtartott népszavazás és a függetlenségi nyilatkozat elfogadása után.

Ez a tárca az egyik kulcsminisztériuma lesz az új kormánynak, amelynek egyik fő célkitűzése a nemi alapú erőszak és az egyenlőtlenségek elleni küzdelem.

Carmen Calvo 2004 és 2007 között kultuszminiszter volt José Luis Rodríguez Zapatero kormányában.

Meritxell Batet lett a területi politikai és közszolgálati miniszter, a katalán parlament szocialista képviselője, akinek hatáskörébe tartozik majd az intézményi kapcsolatok normalizálása Katalónia és a spanyol kormány között.

A pénzügyminiszteri posztot María Jesús Montero kapta, aki eddig az andalúz autonóm kormány pénzügyi és közigazgatási tanácsosa volt. Egyik első feladata a jövő évi költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat benyújtása lesz a parlamentnek.

Magdalena Valerio került a munkaügyi, migrációs és társadalombiztosítási minisztérium élére, amely az egyik legfontosabb tárcája az új kormánynak, tekintettel a még mindig magas, átlagosan 16 százalékos munkanélküliségi rátára, amellyel Spanyolország a második legrosszabb helyen áll Görögország után az EU-tagok közül.

Az igazságügyi tárcáért Dolores Delgado felel, aki 25 éve a központi büntetőbíróság ügyésze, az Ügyészi Tanács szóvivője. A drogkereskedelem, a Baszk Haza és Szabadság (ETA), és dzsihadista terrorizmus elleni büntetőügyekkel foglalkozott.

Az új belügyminiszter a baszk Fernando Grande-Marlaska, a központi büntetőbíróság bírája, a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) szóvivője.

Teresa Ribera az ökológiai átmenet nevű új tárca vezetője, amely a környezet és klímavédelmet képviseli. A szakember a 2008 és 2011 közötti szocialista kormányban államtitkárként volt felelőse a területnek.

Az első spanyol űrhajós is helyet kapott a spanyol kormányban, Pedro Duque újonnan alakuló tárcájához a tudomány, az innováció és az egyetemek tartoznak majd.

Az 55 éves Duque két alkalommal is járt már a világűrben 1998-ban az amerikai Discovery űrrepülőgép expedíciójának volt a tagja, 2013-ban pedig orosz Szojuz űrhajóval utazott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Külön tárcát kapott a kultúra, amelyet a sporttal együtt Máxim Huertára bízott a miniszterelnök. A televíziós újságíró, regényíró a kormány egyik meglepetésembere.

A miniszterelnök bejelentése előtt átadta VI. Fülöp spanyol királynak kormánya névsorát.

Miután az uralkodó aláírta, a dokumentumot közzéteszik a hivatalos állami közlönyben (BOE).

A tervek szerint az új kormánytagok csütörtökön teszik le hivatali esküjüket a király jelenlétében a Zarzuela-palotában, az első kormányülés pénteken tartják.

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől.

Az elemzői, szakértői vélemények szerint az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják valósítani.

(MTI)