Több filmszerepet is csak azért vállalt el az ismert színész, hogy finanszírozni tudja kastélya renoválását

Kifejezetten azért vállalt el néhány filmszerepet, hogy azokból finanszírozza írországi kastélya renoválását - mondta Jeremy Irons a Die Zeit című német napilapnak.

Több filmszerepet is csak azért vállalt el az ismert színész, hogy finanszírozni tudja kastélya renoválását
Illusztrációs felvétel (Pexels)

Az Oscar-díjas brit színész "kizárólag a kastély miatt" vett részt például a Sárkányok háborúja című film forgatásán.

Irons 1997-ben vásárolta meg az Írország déli részén lévő, romos Kilcoe kastélyt, mely már több mint 400 éve lakatlanul állt. "Úgy állt ott előttem, mint egy nem szeretet, öreg, fogatlan élőlény" - fogalmazott a színész, aki "beleszeretett az épületbe, amikor először meglátta".

Ekkor nagyon jövedelmező hollywoodi produkciókban, például "ebben a rémes Sárkányok háborújában" vállalt szerepet, hogy finanszírozni tudja a renoválást. Az azonos nevű szerepjátékon alapuló film 2000-ben került a mozikba.

A felújítási munkálatok négy évig tartottak.

MTI