Több ezren veszíthetik el a jogosítványukat egy új jogszabály miatt

A januártól életbe lépő új jogszabály rengeteg sofőrt érinthet országszerte.

Jövő év januárjától Szlovákiában is életbe lép az az európai uniós irányelv, amely a korlátozza súlyos egészségügyi problémákkal küzdő embereket a gépjárművezetésben.

A Plus jeden deň szerint az új irányelv – melynek célja a közlekedésbiztonság javítása – idehaza akár több tízezer sofőrre is vonatkozhat.

A januártól életbe lépő változás elsősorban azokra a cukorbetegek vonatkozik majd, akik a hipoglikémia tüneteivel küzdenek, azaz hirtelen leesik a vércukorszintjük, és rosszullét jelentkezik náluk.

A Szlovák Diabetológiai Társaság elnöke, Emil Martinka elmondta, Szlovákiában megközelítőleg 340 ezer ember küzd diabétesszel: "A cukorbetegeknek például jobban oda kell rá figyelniük, mikor ülnek volán mögé. A hipoglikémiás állapot tünetei ugyanis nemcsak őket, hanem a közúti közlekedés többi résztvevőjét is veszélyeztethetik."

A hipoglikémia leggyakoribb tünetei, mint például az izzadás, heves szívdobogás, fejfájás, ingerlékenység, általában hirtelen jelentkeznek. A Cukorbetegek Szlovákiai Szövetségének elnöke, Jozef Borovka arra is felhívta a figyelmet, a rosszullétet néha homályos látás, lassú reakcióidő és rossz környezetfelismerés kísérheti.

Borovka szerint országszerte csaknem 200 ezer, cukorbetegséggel küzdő sofőrt érinthet az európai uniós irányelv, melynek lényege, hogy az orvosok csak azoknak a cukorbetegeknek engedélyezik a jövőben a jogosítvány kiadását, akikről tudják, hogy nincsenek súlyos problémáik, és nem jelentkeznek náluk rendszeresen a hipoglikémiás sokk tünetei. Azok a betegek tehát, akik rendszeresen ellenőrzés alatt tudják tartani vércukorszintjüket, továbbra is vezethetnek.

Ján Ignaták, az Országos Rendõr-fõparancsnokság közlekedési osztályának igazgatója is megerősítette, 2018. január 1-jétől csak azok a cukorbetegek vezethetnek gépjárművet, akiknél nem áll fenn a hipoglikémiás sokk fokozott veszélye. A hipoglikémia, azaz az alacsony vércukorszint nem csak a cukorbetegeket sújthatja.


(pluska)