Tízezreket mentenek ki a Taal vulkán térségéből

2020. január 14. - 19:52 | Külföld

Közel negyvenezer ember kimenekítése folyik a Taal vulkán térségéből - közölték a Fülöp-szigeteki hatóságok kedden. Ezrek utasították azonban vissza a kitelepítést, vagy azóta már visszatértek a lakhelyükre.

Tízezreket mentenek ki a Taal vulkán térségéből
Fotó: AP

A Manila központjától mintegy 70 kilométernyire délre, egy tó közepén található Taal vulkán kráteréből harmadik napja ömlik a vulkáni hamu és a láva, és bármikor megtörténhet a kitörés.

A kráter 14 kilométeres körzetében rendelték el a kötelező kitelepítést, az intézkedés mintegy 300 ezer embert érint. Hivatalos adatok szerint keddig 38 200 embert evakuáltak. A veszélyzónában található Talisay polgármestere elmondta, hogy le kellett zárniuk a települést, hogy megakadályozzák a már evakuáltak visszatérését.

A Taal a világ egyik legkisebb működő vulkánja, de 1911-ben a kitörése több mint 1300 ember életét oltotta ki.

A tűzhányótól 32 kilométerre fekvő Tagaytay népszerű üdülőhelyen nyolc óra alatt mintegy 50 vulkáni földmozgást lehetett érezni.

Ha kitör a vulkán, senki sem térhet vissza a házába, mert a kitörés elpusztítja - mondta Renato Solidum, a Fülöp-szigeteki Vulkánkutató és Földrengéstani Intézet igazgatója, aki szerint reális a veszély.

A vulkáni hamu miatt bezárták a kormányhivatalokat és az iskolákat, ez utóbbiak még kedden is zárva tartottak. Több mint 500 nemzetközi és belföldi repülőjáratot töröltek vagy késtek, a fennakadás mintegy 80 ezer embert érintett.

Tagaytayban legalább hat embert kórházba kellett szállítani légzőszervi panaszok miatt.

A térségbe látogató Rodrigo Duterte államfő, aki vészhelyzetet hirdetett ki, kedden tréfásan azt javasolta, hogy a kormány a hagyományos módszerekkel hárítsa el a kitörést.

"Oda kell menniük, mondani egy imát vagy áldozatot felajánlani. Tegyék ezt az ősi módon, ahogy az őseink tették" - idézte az elnököt a Inquier.Net internetes oldal.

A Taal az elmúlt ötszáz év során több mint harmincszor tört ki, legutóbb 1977-ben. Egy 1754-ben történt kitörés hónapokig tartott. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.


(MTI)

Címkék: Taal, vulkán, tűzhányó