A tervek szerint szeptemberben megtartják a velencei filmfesztivált

2020. május 24. - 18:07 | Kultúra

A tervezett rendben megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált - erősítette meg vasárnap Luca Zaia, Veneto tartomány kormányzója.

A tervek szerint szeptemberben megtartják a velencei filmfesztivált
Cate Blanchett a fesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke (AP Photo)

A kormányzó hozzáfűzte, hogy a járványhelyzet miatt valószínűleg kevesebb produkció szerepel majd a programban.

A világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválja januárban jelentette be, hogy Cate Blanchett lesz a fesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke.

A világjárvány miatt a májusi cannes-i filmfesztivált le kellett fújni. Olaszországban viszont június 3-tól már az utazási korlátozások megszüntetését tervezik, és az európai uniós állampolgárok anélkül léphetnek majd be az országba, hogy karanténba kellene vonulniuk.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 2-án kezdődik a Lidón és szeptember 12-én ér véget. A fesztivál szervezői korábban bejelentették, hogy a mustra a megszokottnál jóval gazdagabb digitális programmal jelentkezik.

Nagyobb hangsúlyt kapnak az olasz filmek, hiszen ezek alkotói és sztárjai könnyebben tudnak részt venni a fesztiválon, de arra készülnek, hogy sok európai filmes és színész is jelen lesz. A biztonsági előírások között szerepel majd a sebészi maszk viselése és a kötelező távolságtartás.

MTI