Térképen, mely megyékben volt a legtöbb gyilkosság 2017 első felében

2017 első felében összesen 40 gyilkosság történt országszerte.


Forrás: tvnoviny.sk

Rendőrségi statisztikákból kiderül, az elmúlt hónapokban a legtöbb gyilkosságot Nagyszombat megyében követték el – egészen pontosan 13 ember életét oltották ki január óta. A mai napig keresik az elkövetőt, aki idén márciusban egy nyugdijas házaspárral végzett a dunaszerdahelyi járásbeli Ekecsen.

Második helyre Pozsony megye került, ahol az év első felében 9 gyilkosságot követtek el.

A legkevésbé veszélyes idén Trencsén és Nyitra megye volt, ahol az elmúlt időszakban mindössze 1-1 gyilkosságról tud a rendőrség.

Zsolna megyében kettő, Kassa megyében három, Besztercebánya megyében öt, míg az Eperjesi kerületben 6 gyilkosságot követtek el az év első felében.

Ezen kívül egyre több az elkövetett szexuális erőszak az országban. 2017 első felében országszerte 53 hasonló bejelentés érkezett a rendőrséghez, ami nyolccal több, mint tavaly ilyenkor. Amint arról mi is beszámoltunk, májusban egy templomból hazafelé igyekvő 10 éves tvrdošíni kislányt bántalmaztak szexuálisan, majd amikor a gyerek értesítette a rendőrséget, az ügyeletes nem hitt neki.

A legtöbb szexuális erőszakot Trencsén megyében, a legkevesebbet Zsolna megyében követték el.


(tvnoviny.sk)