TATAI RÓBERT: „Amióta csak az eszemet tudom, szakács akartam lenni” – INTERJÚ

Fotók: Cséfalvay Á. András

Először is gratulálok a tehetségkutató műsorban elért remek eredményhez. Szinte az egész Csallóköz egy emberként szurkolt érted, estéről estére ezrek tapadtak a képernyőre, hogy megnézzék, éppen mivel nyűgözöd le a séfeket. Gondoltad volna, hogy az emberek ennyire megszeretnek?

Köszönöm szépen. Nagyon jó érzés, hogy a Csallóközből ilyen sokan szurkoltak nekem, és sokan Magyarországról is támogattak. Korábban még sosem éltem át ehhez fogható érzést. Az emberek szeretnek, és sokan meg is állítanak az utcán, hogy beszélgessünk egy kicsit. Néha kissé furcsa, hiszen engem ismernek a műsorból, én viszont nem ismerek mindenkit. Azelőtt gyakrabban előfordult, hogy nem bíztak bennem a szakma terén – azt gondolták, egy 23-24 éves szakács még biztosan tapasztalatlan, keveset tud a főzésről. Most viszont fordult a kocka: nagyon sokan kérik ki a véleményem bizonyos ételekkel, textúrákkal kapcsolatban.

Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezel a műsorba?

Megláttam a felhívást, és úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Menyasszonyom, Barbi és a családom is biztattak, hogy jelentkezzek, hiszen nincs vesztenivalóm. Először egy válogatáson vettem részt, majd eljutottam a legjobb hetven közé, onnan pedig már képernyőre került a verseny. A cél az volt, hogy minél több kést gyűjtsünk, majd fokozatosan eljutottam a fináléig.

A versenyt elnézve az egyik legnehezebb feladat az idővel való küzdelem volt.

Az idő nagyon meghatározó volt a verseny során. Ha félidőnél elrontottam volna valamit, akkor egészen biztosan kiestem volna, hiszen nem volt idő újra nekilátni az egésznek. A csapatfeladat kissé lazább volt, hiszen egyrészt többen voltunk, másrészt pedig közvetlenül nem ezen a feladaton múlt a kiesés. Viszont ha az egyéni főzések során elrontottunk valamit, akkor csak magunkra számíthattunk. Ezért mindig úgy raktam össze a menüsoromat, hogy először kiválasztottam három fő alapanyagot –húst, köretnek, valamint mártásnak valót –, és elkezdtem a főzést. Majd miután nekiláttam a munkafolyamatnak, közben azon gondolkoztam, még mit lehetne hozzáilleszteni az alapanyagokhoz. Amikor először befutottunk a piactérre, valójában csak felmértük, hogy mi mindent találunk ott, majd a főzés közben fokozatosan jöttek a további ötletek. Mindig biztosra mentem, hogy értékelhető tányért küldhessek a séfek elé.

Volt olyan pontja a versenynek, amikor azt érezted, hogy talán neked kell búcsúznod a versenytől?

Az egyéni főzések után mindig azt gondoltam, hogy kieshetek, bármelyik fordulóban. Egyáltalán nem mentem biztosra. A séfek, akik az ételeinket kóstolták és véleményezték, hatalmas tapasztalattal rendelkeznek a szakma terén, és ők pontosan tudják, hogy az ételnek hogyan kell kinéznie, milyen ízek harmonizálnak, és milyenek a tökéletes állagok.

Mára köztudott, hogy valójában korábban felvett adásokat láthattunk a televízióban. Hogyan sikerült titokban tartani, hogy megnyerted a Séfek séfét?

Az eredményt szigorúan titokban kellett tartanunk, ugyanis kötött a szerződés. Mindössze a szűkebb családom tudta, hogy megnyertem a versenyt, ők ugyanis elkísérhettek a döntőbe. Másoknak viszont nem beszéltem róla. Sokan kérdezősködtek, de úgy oldottam meg, hogy mindenkinek mást mondtam. Például azt, hogy éppen a mai adásban fogok kiesni. Így senki nem tudta meg az igazságot. Valójában addig át sem éreztem igazán ezt az érzést, amit most érzek, hiszen titkolnom kellett az örömöm.

Hogy viseled a hirtelen jött rivaldafényt?

A műsor után rengetegen megkerestek. Reggeltől estig interjúk, riportok, fotózások, videók… Mára viszont már lassan megszokom a szereplést.

Mióta vagy a gasztronómia szerelmese?

Kiskorom óta érdekel a gasztronómia, amióta csak az eszemet tudom, mindig szakács akartam lenni. Állandóan ott somfordáltam a konyhában anyu és mama mellett. Majd amikor 15 évesen elkerültem a somorjai középiskolába, fokozatosan egyre biztosabb voltam benne, hogy tényleg ezzel akarok foglalkozni. Amit az iskolában tanultunk, természetesen nagyon kevés volt: bő zsírban kisütjük ezt-azt… a főzésnek ez a része nem fogott meg. Viszont amikor 16 évesen lehetőségem adódott elutazni egy franciaországi gyakorlatra az Alpokba, akkor láttam meg igazán a szakma szépségét. Nagyon megtetszett, amit ott átéltem, és akkor elhatároztam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Kik azok, akiknek a leginkább hálás vagy mindazért, amit ilyen fiatalon elértél?

A családomnak köszönhetem a legtöbbet, hiszen ők támogattak mindenben. Az ő segítségüknek hála, elutazhattam Franciaországba. A családom biztatott, hogy csináljam, és sose adjam fel. Kiálltak mellettem, és tudták, hogy jó leszek a szakmában. A kitartásomnak köszönhetően pedig rengeteget fejlődtem az évek során. Mindennap tanulok valami újat a szakmáról, könyveket bújok, böngészem az internetet, idegen nyelvű recepteket fordítgatok, hogy különlegesebb ételeket is elkészíthessek.

Ha már szóba került az idegen nyelv, beszélsz franciául is, ami komoly előnynek számít majd a Paul Bocuse intézetben.

Igen, szerencsére beszélek franciául, ez pedig valóban nagy előny lesz a háromhetes franciaországi továbbképzésen, hiszen ezáltal több információt elsajátíthatok majd.

Hogy érzed magad a jelenlegi munkahelyeden?

Három éve dolgozom a dunaszerdahelyi Villa Rosában, de valójában már az iskola idején is itt töltöttem a gyakorlatot. Szeretek itt dolgozni, teljesen az elképzeléseim szerint zajlik a munka. Nagyon fontosnak tartom, hogy regionális alapanyagokat használjunk. Nálunk nincs semmiféle varázslat, minőséges alapanyagokkal dolgozunk. Manapság rengeteg az olyan étterem, ahol nem fektetnek nagy hangsúlyt a regionalitásra, helyette kínálják a lazacot, különféle rákokat. Természetesen nem állítom, hogy ez rossz, számomra viszont kevésbé elfogadható. Hiszen csak az lehet friss, ami nálunk terem, és amit itt tenyésztenek.

A verseny után bizonyára több étterem is próbált különféle ajánlatokkal elcsábítani.

Sok ajánlatot kapok mostanában, de ezek nem igazán érdekelnek, hiszen jól érzem magam itt, a Villa Rosában, és a további fejlődésre is látok lehetőséget, ezért sem szeretnék távozni.

Mihez kezdesz a nyereménnyel?

A verseny során a fő cél a háromhetes szakmai továbbképzés elnyerése volt. A Paul Bocuse intézet a világ egyik legjobb gasztronómiai iskolája, és nagyon kevés embernek adatik meg, hogy eljusson, hiszen nem olcsó dologról van szó. Jövő nyáron veszek részt a továbbképzésen, aminek különösen örülök, hiszen nyáron több alapanyaggal tudok majd megismerkedni. A kurzus során figyelemmel kísérhetjük a termelési folyamattól kezdődően az összes lépést, míg az étel a vendég asztalára kerül. Saját szememmel láthatom, honnan származnak a termékek, hogyan kezelték az alapanyagokat, milyen technológiákkal készítették el az ételeket. Emellett pedig több Michelin-csillagos éttermet is meglátogathatok majd, ahol újabb és újabb inspirációkat szerezhetek.

Ami a nyeremény másik részét illeti, mindenképp szeretném félretenni az összeget, semmiképp nem akarom elherdálni. Terveim közt szerepel, hogy minden évben elutazok majd pár hétre különféle Michelin-csillagos éttermekbe, hogy még többet tanulhassak, ez ugyanis olyan szakma, ahol nem szabad befásulni, egy szakácsnak állandóan fejlesztenie kell magát.

És mikor nyílik meg Tatai Robi saját étterme?

Egy étterem megnyitása hatalmas befektetés, de tény, hogy szeretnék a jövőben egy olyan vendéglőt, ahol én lehetek a séf, és én dönthetem el, mi kerül az étlapra.

Ami a magánéletet illeti, milyen hatással volt menyasszonyoddal, Barbival való kapcsolatodra ez a zsúfolt időszak?

A forgatások idején általában telefonon, interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot, de nem volt vészes, hiszen gyakran hazajártam Budapestről, itthon pedig lehetőség szerint minden időt együtt töltöttünk. Mára ő is megtanulta kezelni a helyzetet, hogy többen ismernek, megszólítanak az utcán. Egy átlagos bevásárlásunk 20 perc helyett ma már gyakran két órát is igénybe vesz, hiszen mindig megállít bennünket valaki.

Mi a Séfek séfének kedvenc étele, és milyen desszerttel lehet levenni a lábáról?

Kedvenc ételem a töltött paprika, ahogy az anyu csinálja. Sokan meglepődnek, de a legjobban hidegen szeretem, másnap, a hűtőből. Nem igazán vagyok desszertes, de ha választanom kell, akkor gyümölcsös édességet, krémeket mondanám.

Meg szoktad lepni a családodat is ínyencségekkel, vagy a főzést inkább az otthoniakra hagyod?

Otthon nem főzök túl gyakran, ha viszont mégis, akkor általában elég nagy rendetlenséget hagyok magam körül, a rendrakás pedig a többiekre vár. Odahaza nem úgy főzök, mint egy étteremben, otthon a családias ízek és a hagyományos ételek, mint a rántott szelet vagy a burgonyapüré a legnépszerűbbek.

Mit üzensz a pályakezdő fiatal szakácsoknak? Mitől válhatnak igazán jó szakáccsá?

Sok az olyan fiatal, akik ezt a szakmát választják, viszont nem megfelelő helyre kerülnek, ami a szakmai gyakorlatot illeti. Ha én is maradtam volna az iskola menzakonyháján, akkor lehet, hogy az életben nem lett volna belőlem szakács. Fontos, hogy ha valaki érez magában fantáziát, tehetségesnek érzi magát, és már az elejétől fogva érdekli a főzés, akkor érdemes máris olyan helyen kezdeni a szakmai gyakorlatot, ahol a szükséges alapokat tényleg elsajátíthatja – akár külföldön is.

(fl)