Tari Annamária: „Az élet nem egy applikáció!”

Tari Annamária számos, az online élet uralomra törésével kapcsolatos problémára hívta fel a figyelmet előadásában, amely után néhány kérdés erejéig a Paraméternek is sikerült szót váltania vele.

Hol találhatjuk meg az egyensúlyt az online és az offline világ között?

Azoknak, akik a baby boomer vagy az X generációba tartoznak, nem nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, mivel van nekik egy olyan típusú gyerekkoruk, szocializációs hátterük, amiben még egyforma volt a nyomtatott sajtó, a televízió és a rádió is. Az infókommunikáció nem volt túl gyors, az érzelmek lassan fejlődhettek ki, s az élet minden szempontból nyugodtabb volt. Ezzel szemben az Y, Z és alfa generáció, vagyis a már digitális generáció tagjainak nagyon kell vigyázniuk arra, hogy a valódi (offline) életet ugyanolyan mértékben éljék, mint az online életet. Nem szabad engedni, hogy az online rész elnyomja, átvegye a hatalmat az offline életünk felett. Hiába hisszük el, hogy ami igazán lényeges, az mind az online térben történik, ez nem így van. A valóban fontos dolgok bizony offline történnek.

Vajon miért akar mindenki „online celeb” lenni?

Mindenki látszani akar, ez azt mutatja, hogy az embereknek tényleg volt egy rejtett exhibíciója, amit most „fel lehetett robbantani”. Olyan, mintha azt látnánk, hogy nem elég a saját életkeretünk, nem elég néhány igazi barát. Úgy tűnik, hogy muszáj mutatni egy olyan csillámporozott ént, aki tehetséges, ügyes, különleges és még csinos is. Ez talán egy plusz nárcisztikus örömöt ad. Erre pedig akkor van szükség, amikor az embernek a sajátja nem ad elég örömöt.

A fiatalok manapság szinte mindent megosztanak magukról az interneten. Mivel járhat ez?

A fiatalok rendszerint mindent, a problémáikat is a világhálón mondják el. Egyfelől erre is azt mondhatjuk, hogy vak vezet világtalant. Más helyzetekben azt látjuk, hogy aki segítséget kér, az tulajdonképpen nem csinál mást, mint kiönti magából a feszültséget okozó tartalmat, s ezzel egy kicsit megkönnyebbül, de egyébként a dolog nem oldódik meg. Ma a fiatalok között van egy trend, amit úgy hívunk, hogy bagatellizálás. Ez egy nagyon spontán, azonnal működésbe lépő érzelmi hárítás, amikor bármit is leírtam vagy kaptam, ami idegesítő, agresszív tartalom, vagy valami ijesztő, akkor továbbpöckölöm két smiley között. Ez a fajta súlytalanítás azonban valójában nem megoldás, úgyhogy ilyenkor minden felnőtt csak abban bízhat, hogy a megosztott tartalmaknál lesz valaki, aki azt mondja az illetőnek, hogy forduljon valakihez segítségért.

Mit gondol, hová vezethet a jelenlegi helyzet, miszerint minden az online világ körül forog?

Szerintem oda, hogy ha egy idő után az online tér túl sok lesz, akkor biztos, hogy úgy, mint minden hullámmozgásnál jön egy visszacsapás, ami egyébként már most látszik néha egy-egy aprócska ellentrendben, a gyorsulás ellenében megjelenik a lassítás. Fontos, hogy felismerjük, s most Sherry Turkle-t idézem, hogy az életünk akkor is értelmes lehet, ha nincs eszköz a birtokunkban. Ő mondja azt, hogy csak oda ne jussunk el, hogy egy tinédzsernek azt kell mondani, hogy „ugye tudod még mi a valóság, ami nem múlik el egy áramszünettel”.

(SzC)