Tajvan több mint nyolc százalékkal növeli védelmi költségvetését

2019. augusztus 15. - 20:48 | Külföld

A tajvani kabinet csütörtökön elfogadta a tervezetet, amelynek értelmében 8,3 százalékkal növeli védelmi költségvetését -  az indoklás szerint - a folyamatos kínai nyomással szemben. A védelmi kiadások így elvileg a szigetország GDP-jének (bruttó hazai termékének) 2,3 százalékát  teszik  majd ki. 

Tajvan több mint nyolc százalékkal növeli védelmi költségvetését
Caj Jing elnök (AP Photo)

A tervezet ezt követően parlamenti vitára bocsátják. A kormánypárt, a Demokratikus Haladó Párt (DPP) abszolút többséggel rendelkezik a törvényhozásban, így a javaslatot várhatóan ott is elfogadják.

E tervezet értelmében a védelmi minisztérium költségvetését 31,4 milliárd tajvani dollárral növelik meg az előző évihez képest, így az összeg 411,3 milliárd tajvani dollárra.

Peking az "egy Kína-elv" alapján az országhoz tartozónak tekinti az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután Caj Jing-ven, a függetlenségpárti DPP jelöltje lett az új tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközei kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat.

MTI

Címkék: elnök, tajvan