Szorcsik Viktória nyolc év után visszatér

A TV2-n futó 10! egykori műsorvezetője és a Jóban Rosszban volt főnővére, Szorcsik Viktória nyolc év után visszatér a képernyőre - írja a 24.hu a Bors nyomán.

A színész-műsorvezető hamarosan az RTL Klub-on tűnik fel, s az új produkció miatt az év végéig hetven magyarországi hotelben hajtja álomra a fejét.

“Úgy érzem, szerencsés va­gyok, hiszen most olyan feladat talált meg, amit mindig is szerettem volna, és amire vágytam. Imádok utazni, ez már köztudott, úgyhogy ezt a műsort tényleg nekem találták ki”

– mondta Szorcsik Viktória, majd hozzátette:

“Modellként és színésznőként az elmúlt nyolc évben is elfoglalt voltam, szépen csendben tettem a dolgom. Szabadidőmben jártam a világot, és rövidesen már blogot is vezetek mindenről. Természetesen rengeteg műsorba hívtak eddig is, de nem vállaltam el, meghagytam ezt az örömöt a celebeknek, én nem érzem magam annak. Persze volt idő, amikor a szerződéseim miatt nekem is volt ilyen kötelezettségem, de ez már a múlt. Szabadúszó­ként saját magam döntök az életemről.”

24.hu