Szexuális zaklatással vádolja két nő a Szex és New York Mr. Bigjét alakító színészt

Két nő azzal vádolta meg a Szex és New York színészét, Chris Noth-t, hogy 2004-ben és 2015-ben szexuálisan zaklatta őket - írja a BBC.

Szexuális zaklatással vádolja két nő a Szex és New York Mr. Bigjét alakító színészt
Chris Noth (Fotó: AP)

A nők részletesen beszámoltak a történtekről a The Hollywood Reporternek, mindezt Zoe és Lily álneveken tettek közzé. A magazin információi szerint a két nő nem ismeri egymást.

A 67 éves Noth egy nyilatkozatában azt mondta, "a találkozások beleegyezésen alapultak", és kategorikusan elutasítja az őt ért vádakat.

A jelenleg 40 éves Zoe azt mondta, 22 éves volt, amikor a színész megerőszakolta őt egy nyugat-hollywoodi lakásban még 2004-ben.

A most 31 éves Lily azt állítja, hogy 2015-ben New Yorkban, Greenwich Village-i lakásában erőszakolta meg őt a színész, amikor ő 25, a férfi pedig 60 éves volt.

Kim Masters újságíró részletes cikke olyan emberekkel is interjút készített, mint például Zoe akkori főnöke, egy nemi erőszakkal foglalkozó központ és Lily barátja, akiknek a beszámolói mindkét nő állítását alátámasztják. A cikk idézi az állítólagos Noth és Lily közötti szöveges üzeneteket is az állítólagos támadás idején.

Chris Noth a Law & Order és a Szex és New York című filmekből ismert, utóbbiban az egyik főszereplőt, Mr Big-et alakította. Nemrég jelent meg a nagy népszerűségnek örvendő sorozat folytatása, And Just Like That... címmel.

A BBC felvette a kapcsolatot Noth-al.

A színész ezt nyilatkozta a The Hollywood Reporternek és a Rolling Stone magazinnak:

„Olyan személyek vádoltak meg, akikkel évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt találkoztam. Ezek a találkozások beleegyezésen alapultak. Fogalmam sincs, hogy miért most bukkantak fel ezek a nők"

- mondta a színész.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a ma újságíróként dolgozó Lily augusztusban, a szórakoztatóiparban dolgozó Zoe pedig októberben vette fel velük a kapcsolatot, mivel egyre nagyobb lendületet kapott az And Just Like That... megjelenésével kapcsolatos hír.

"Látva, hogy újra szerepel a Szex és New York című sorozatban, elindított bennem valamit"

- jelentette ki Zoe, hozzátéve, hogy sok éven át "eltemette" az emlékeit, de most úgy döntött, hogy megpróbálja elmondani, hogy most ő hogy érzi magát.

A cikk szerint Zoe 2004-ben Los Angelesben élt, és egy olyan cégnél dolgozott, amely Mr. Noth-tal és más hírességekkel dolgozott együtt. Zoe azt követően, amit flörtnek nevezett, elfogadta a Noth meghívását, hogy látogassa meg őt nyugat-hollywoodi lakásában, ahol azt állítása szerint a színész megerőszakolta őt. Később az egyik barátja ragaszkodott hozzá, hogy menjenek kórházba, ahol varratokra volt szüksége a támadás miatt. A rendőrök kihallgatták őt, de ő azt mondta, nem akarta elárulni, ki bántalmazta őt. Zoe azonban akkoriban elárulta a főnökének, hogy ki bántalmazta őt. A Hollywood Reporter beszélt az illető személlyel, aki alátámasztotta Zoe állításait.

2006-ban Zoe tanácsot kért az UCLA Rape Crisis Centerben, miután rémálmai kezdtek lenni. Anélkül, hogy konkrétan foglalkozott volna az esetével, a központ klinikai igazgatója megerősítette a The Hollywood Reporternek, hogy Zoe-t ott kezelték.

A cikk kitér arra is, hogy a másik hölgy, Lily 2015-ben egy New York-i szórakozóhely VIP részlegében pincérnőként találkozott Noth-al, akinek óriási rajongója volt.

"Hízelgett nekem. Tudtam, hogy nős, amit szégyen bevallanom"

- idézi a nőt a The Hollywood Reporter

Elmondta, hogy mindketten elmentek inni, mielőtt felmentek volna a színész lakásába, ahol a férfi "állítólag lehúzta a nadrágját és megerőszakolta őt.

A The Hollywood Reporter szerint Noth és Lily számos sms-t váltott  2015 márciusában és áprilisában.

Az egyikben ez áll:

"Meg kell kérdeznem, hogy élvezted-e a múlt heti esténket. Azt hittem, nagyon szórakoztató volt, de nem voltam egészen biztos abban, hogy hogy érzed magad."

Lily így válaszolt:

"Hmm… élveztem a társaságodat. Remek beszélgetés volt. Nem akarok belemenni a részletekbe az SMS-ben, de kissé használtnak éreztem magam…”

Chris Noth 2012 óta házas Tara Wilson színésznővel, két közös gyermekük van.

BBC/para