Szétszórták a dán királynő férjének hamvait, nem akart hitvese mellé temetkezni

Végakaratának megfelelően részben a tengerbe szórták, részben egy királyi kastély parkjában helyezték el Henrik hercegnek, Margit dán királynő februárban elhunyt férjének hamvait. 

Szétszórták a dán királynő férjének hamvait, nem akart hitvese mellé temetkezni
Fotó: MTI/EPA/FRANK MAY

Az uralkodó francia származású férje tavaly egy 469 éves hagyománnyal szakítva, vélt mellőzöttségére hivatkozva bejelentette, hogy halála után nem kíván a roskildei katedrális királyi kriptájában nyugodni, ahová majd feleségét, a királynőt is temetik. 

Az uralkodóház szombati közleménye szerint a 83 éves herceg hamvainak felét a dán felségvizeken szórták szét, másik felét pedig urnában helyezték el a fredensborgi királyi kastély magánparkjában. A királyi család tagjai mindkét zártkörű eseményen jelen voltak - jegyezték meg.

Henrik 1967-ben házasodott össze Margit hercegnővel, aki 1972-ben foglalta el a dán királyi trónt. Henrik, aki herceg maradt, számos alkalommal jelezte, hogy nem elégedett helyzetével, és bírálta Margitot, mert nem ismerte el őt egyenrangú uralkodótársként. 

Ahogy a legtöbb monarchiában, Dániában is királyné lesz a hercegnőből, ha férje trónra lép, de a hercegből nem lesz király, ha felesége kerül a trónra.

MTI/para