Szemtanú látta VV Fanni elrablását

2019. november 25. - 13:59 | Külföld

Az egyik szomszéd látta, ahogy elrabolják Novozánszki Fannit – írja a hétfői számában a Borsra hivatkozva a 24.hu. A VV Fanni néven ismertté vált korábbi valóságshow-szereplő még két évvel ezelőtt tűnt el és azóta sem találták meg. Az azóta már gyilkosságként kezelt ügyben B. Lászlót vádolják azzal, hogy megölte VV Fannit.

Szemtanú látta VV Fanni elrablását
VV Fanni

A Bors szerint az egyik szomszéd végignézte, ahogy 2017. november 20-án B. László Fanni Duna-parti albérletéből egészen az épület legalsó szintjéig, a mélygarázsig cipelte az alélt és hiányosan öltözött valóságshow-szereplőt, akit az ott parkoló autójába tett. Amikor a vádlott meglátta a szomszédot, állítólag magyarázkodni kezdett és azt mondta, hogy „Kicsit sok volt a pezsgő!”. Az információt a vádlott korábbi védője is megerősítette a bulvárlapnak.

A lakó azt még látta, hogy B. László a kocsija jobb hátsó ülésére tette az ájult nőt, de a további eseményeket már a mélygarázs videokamerái rögzítették. Többek között azt, hogy a vádlott visszaszaladt valamiért, majd egy kis alakú, fekete tárggyal és ruhaneművel tért vissza a kocsihoz.

B. László nem tagadja, hogy Fannit a kocsija hátsó ülésére tette, azt azonban igen, hogy meggyilkolta volna. A lány holtteste azóta sem került elő. B. László jelenleg házi őrizetben van.

(24.hu)

Címkék: VV Fanni