Szakított Jolly és Suzy?

Időről időre felröppen a hír, hogy Jolly és Suzy házasságával baj van, most azonban több jel is arra utal, hogy szakítottak. 

Szakított Jolly és Suzy?
Fotó: Instagram

Jolly egy idegen nővel fotózkodott a közösségi oldalán, Suzy pedig nem hordja a karikagyűrűjét. Állítólag már nem is élnek egy fedél alatt. 

A pár kapcsolatának megromlását az is jelezte, hogy tavaly lemondták közös fellépéseiket, és egyre ritkábbak lettek a közös fotók is. 

„Nem vagyunk a legfényesebben, de mindenhol vannak problémák. Együtt járunk fellépni is”

– nyilatkozta az egyik lapnak Jolly.

Felesége (aki nem tud arról, hogy Jollynak új párja lenne) hasonlóan szűkszavú volt, azt hangsúlyozva, jelenleg inkább kislánya ballagására akar koncentrálni.

„Az van, amit Zoli mond, én nem szeretnék nyilatkozni”

– zárta rövidre Suzy.

viaBlikk