A szakértők szerint, aki házasodni tervez, az még idén kerítsen rá sort

2023. február 5. - 09:51 | Belföld

Idén jelentősen drágulnak az esküvők Szlovákiában, a jegyes párnak vagy mélyebben a pénztárcájába kell nyúlnia, vagy visszább kell vennie igényeiből – írja a TV Noviny.

A szakértők szerint, aki házasodni tervez, az még idén kerítsen rá sort
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Egy házasodni készülő pár a portálnak elárulta, hogy idén szeptemberre tervezett ünnepségükre 150 vendéget hívtak meg Gajaryba, amiért 15 ezer eurót kellett fizetniük. Végül a drágulás miatt háromezerrel nőttek a költségek.

A házassági költségvetésben számolni kell többek közt a helybérlettel, a menyasszonyi ruhával, az öltönnyel, a díszítéssel, a zene biztosításával, valamint a virágokkal. A végösszeg a vendégek létszámától függ. Ha 60 vendéggel számolunk, a költségek kb. 13 ezer euróra jönnek ki.

Az árak viszont régiónként változnak – Pozsonyban például egy lagzi 20-30 ezer euróba kerülhet.

Az összes tétel közül a vendéglátás teszi ki a költségek legnagyobb részét. A hotelek és éttermek csupán márciusig tudják garantálni azokat az összegeket, amikben még tavaly egyeztek meg. Ezt követően ugyanis jóval emelkednek majd az árak.

A szakértők azt tanácsolják a jegyeseknek, hogy ne habozzanak, házasodjanak össze minél hamarabb. A legideálisabb még idén, ugyanis jövőre várhatóan még inkább nőnek majd az árak.


(tvnoviny.sk)