Sean Penn Ukrajnába utazott, hogy dokumentumfilmet készítsen az orosz invázióról

Sean Penn amerikai Oscar-díjas színész Ukrajnában készül dokumentumfilmet készíteni az orosz invázióról – erősítette meg a Vice Studios csütörtökön a Variety-nek, miközben Oroszország teljes körű támadásba kezdett szomszédja ellen.

Sean Penn Ukrajnába utazott, hogy dokumentumfilmet készítsen az orosz invázióról
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Penn, aki már régóta humanitárius aktivista, jelen volt  az ukrán kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján Kijevben, és meghallgatta a kormány tisztségviselőinek beszédét a válságról, amelyet a világ számos vezetője 1945 óta a legsúlyosabb konfliktusnak nevez Európában.

A filmsztár legutoljára 2021 novemberében járt Ukrajnában, hogy anyagot gűjtson a dokumentumfilmjéhez.

A Newsweek értesülései szerint Penn a hét elején érkezett Kijevbe, és találkozott Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettessel, valamint helyi újságírókkal és a hadsereg tagjaival. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala közleményt adott ki az ukrán nagykövetségen keresztül, melyben dicsérte a színészt és a rendezőt, aki „kifejezetten azért érkezett Kijevbe, hogy rögzítse az Ukrajnában jelenleg zajló eseményeket, és elmondja a világnak az igazságot az orosz invázióról."

„Sean Penn azok közé tartozik, akik támogatják Ukrajnát. Hazánk hálás neki a bátorság és őszinteség ilyen megnyilvánulásáért”

– áll a közleményben.

A nyilatkozatban az is szerepel, hogy Penn „olyan bátorságról tesz tanúbizonyságot, amelyről sokan mások, különösen egyes nyugati politikusok is példát vehetnének.

Variety/para