Sean Penn a lengyel határra tartó menekülőkkel együtt hagyta el Ukrajnát

Az ukrajnai háborúról dokumentumfilmet készítő Sean Penn egy Twitter-üzenetben számolt be róla, hogy gyalogosan, az orosz katonai invázió elől a lengyel határ felé tartó menekülőkkel együtt hagyta el az országot.

Sean Penn a lengyel határra tartó menekülőkkel együtt hagyta el Ukrajnát
Fotó: TASR/AP - archív

A 61 éves színész-rendező a mikroblogra feltöltött képpel mutatja be a menekültek áradatát. A fotón gyalogosan, hátizsákkal és gurulós bőrönddel halad az országúton a messze kígyózó autóoszlop mellett.

A fotóhoz mellékelt szövegben Penn azt írta, két kollégájával együtt, az autójukat hátrahagyva gyalog vágtak neki a lengyel határhoz vezető több kilométeres útnak. Mint hozzátette: "a fotón látható autókban szinte csak nők és gyerekek ülnek, láthatólag csomagok nélkül, és egyetlen értéktárgyuk a kocsi lehet".

Az üzenet arra nem ad magyarázatot, hogy miért kellett gyalog folytatni az útjukat. Az Oscar-díjas színész Los Angeles-i szóvivője azonban kedden közölte, hogy Penn "biztonságban elhagyta Ukrajnát". A szóvivő arra nem válaszolt, hogy jelenleg hol tartózkodik.

Penn múlt csütörtökön, az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió első napján részt vett egy kijevi sajtóértekezleten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalában. A színész-rendező az ukrajnai háborúról készít dokumentumfilmet - közölte az elnök hivatala, kiemelve az Ukrajnát támogató amerikai filmes bátorságát és tisztességét.

A dokumentumfilmet Penn a Vice Studios amerikai-kanadai digitális média és műsorszóró vállalat számára készíti.

Penn az elmúlt években számos háborúellenes és humanitárius akcióban vett részt. Citizen Penn című dokumentumfilmjében arról számolt be, hogyan hozta létre a 2010-es haiti földrengés után a Community Organized Relief Effort (CORE) nonprofit segélyszervezetet. A CORE a koronavírus elleni küzdelemből is kivette a részét: a tesztelésben és az oltásban segédkezett országszerte.


(MTI)