Varga Viktor rajta tartja a szemét Cynthián

Bár expárja már új kapcsolatban él, az énekes folyamatosan figyelemmel követi, hogy épp mi történik vele - írja a Hír24 a Bors nyomán.

Varga Viktor elárulta, szabadságot vett ki a körülötte lévő nagy felhajtás után - ami igazából nem is volt olyan nagy felhajtás, ezt leginkább csak ő szerette volna. Mindenesetre azért a Mona Lisa-botrányban megfáradt énekes exbarátnőjéről, és annak új kapcsolatáról is vallott a bulvárlapnak.

"Életem legnagyobb szerelme volt Cinthya, de vége lett, azóta sem találtam senkit, akivel együtt tudnék élni. Mindig megnézem, hogy mit történik vele, és szerintem ő is rajtam tartja a szemét. Sokszor vannak olyan egybe­esések, amik meglepőek, de igazából nem is meglepőek, hiszen együtt voltunk két és fél évig. Vannak ikerségek külső jegyekben, amik nem lehetnek véletlenek. Most távol vagyunk egymástól, mert ha beszélnénk, az összekavarna mindent. (...)

Eleinte nyilván féltékeny voltam, mert az én virágomba lépett valaki, de ezen túltettem magam, mert muszáj volt, hiszen szakítottunk. Az nem tetszett csak, hogy a mostani barátja az én régi barátom volt, azóta nem beszélek vele, de nem haragszom rá sem, csak kiléptem az életükből. Szeretném, ha Cinthyke boldog lenne, örülnék, ha ez a fiú boldoggá tenné, de nem tudom, hogy vannak."

Hír24