BETEGES: Kézimunkával nehezítik a versenyzők dolgát a legbetegebb tehetségkutatóban (18+)

Nem újdonság, hogy a világ elmebeteg tévéműsorainak krémje Ázsiából, többnyire Japánból kerül ki - írja a Hír24.

Láttunk már cipőnyalogatást, bizarrabbnál bizarrabb ijesztgetéseket és általában korlátlan mennyiségű ökörködést, de amibe most belefutottunk, az mégis meg tudott lepni minket. 

A Sing What Happens című japán show ugyanis nagyjából a következőképpen fest: egy karaokeversenyről van szó, melyben férfi versenyzőknek bizonyos nehezítések mentén kell helytállni. Egészen konkrétan amíg az aspiráns énekel, addig a műsor egyik hosztesze kézzel – illetve bizonyos esetekben lábbal - kényezteti, a kihívás pedig, hogy mindeközben hiba nélkül, fejből kell tudnia a dalszöveget és ráadásul még tisztán is kell énekelnie. Az nyer, aki tisztán és szöveghiba nélkül végig tudja énekelni a dalt még az orgazmus előtt. Koncentráció, ugyebár. A Redditen felmerült, hogy a videó kamu, vagy egy médiahack része, esetleg valamiféle bizarr pornóklip, de egyelőre ennyit tudtunk kideríteni. 

Hír24