Kórházban látták Hujber Ferit

A színész egy szívspecialistához jár, de már sokkal jobban van - írja a Hír24.

Kórházban látták Hujber Ferit

A tavalyi esztendő több lelki és egészségügyi problémája alaposan megviselte Hujber Ferit, akit még néhány héttel ezelőtt is intenzív osztályon kezeltek, onnan járt dolgozni is. Január elején kétszer is a klinikai halál állapotába került, ez idő alatt állítása szerint sárkányként létezett. 

A Blikk egyik olvasója nemrég újra egy budai kórház kardiológiai osztályán találkozott vele, az osztályvezető főorvosra várt, aki a szívgyógyászati részleg specialistája. Állítólag gondterheltnek tűnt, de az újságon keresztül megnyugtatta az olvasót.

"Hála az égnek, minden rendben van velem, és az orvosi utasításokat is követem. Valóban járok kardiológushoz, erre ugyanis szükség van, de most éppen itthon főzök, és együtt vagyok a kisfiammal. Mindenkinek köszönöm az aggódást, de üzenem, hogy teljesen rendben vagyok" - mondta a Blikknek Hujber.

Hír24