LL Juniort nem gyanúsítják ittas vezetéssel

L.L. Junior december 20-i autóbalesete nagy port kavart. Az esetről a zenész elmondta, hogy kisfia gyógyszeréért indult útnak, annak ellenére, hogy előtte bort és pálinkát is fogyasztott. Azt is hozzátette, hogy újra megtenné, ha gyermeke életéről lenne szó, ezt a kijelentését azonban már Vujity Tvrtko sem hagyta szó nélkül - írja a Bors.

LL Juniort nem gyanúsítják ittas vezetéssel

A balesetben a másik jármű vezetője nem sérült meg, ám Junior agyrázkódást szenvedett, totálkárosra törte kocsiját, és jogosítványát is bevonták. Mindezek ellenére a rendőrség még a bizonyítékok begyűjtésén és a baleset körülményeinek felderítésén dolgozik. Éppen ezért a felelőtlen sztár még nem került rabosítás alá, azaz nem kerültek be az adatai és az ujjlenyomatai a bűnügyi nyilvántartásba.

A Bors megkeresésére hétfőn az ORFK sajtóosztálya közölte: a december 20-i baleset ügyében a X. kerületi Rendőrkapitányság indított eljárást ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A hatóság a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.

Bors