A plafonról lezuhanó „bugyieső” buktatta le a perverz tolvajt

A társasházi folyosóra zuhanó „fehérneműeső” után derült ki az egyik lakóról, hogy több ezer darab női fehérneműt lopkodott össze a szomszédoktól - írja a Hír24.

A plafonról lezuhanó „bugyieső” buktatta le a perverz tolvajt

A női fehérneműkért perverzen rajongó kínai férfi a rendőrség közlése szerint legalább egy éve gyűjtögette a környék lakásaiból elemelt bugyikat és melltartókat, majd zsákmányát Yulin városában található társasház folyosóin rejtette el, az álmennyezetben. A férfit végül mohósága buktatta le. Olyan sok fehérneműt tömött a plafonba, hogy az már nem bírta el azok súlyát és leszakadt, színes alsóneműkkel borítva be a padlót.

A plafonból kilógó gyűjteményt a takarítószemélyzet találta meg, akik azonnal jelentették is az esetet a rendőrségen. Az ügyben indított nyomozás hamar eredményt hozott és le is tartóztatták az elkövetőt. A 30-as éveiben járó, csak Tang néven azonosított férfi bevallotta, hogy egy, a társasház összes lakását nyitó mesterkulccsal jutott be lakótársaihoz, és onnan lopkodta össze a fehérneműket - jelentette a kínai sajtó.

Nem is akármennyit. A rendőrök a ház elé helyezve számolták össze a zsákmányt, és kiderült, hogy a perverz tolvaj több mint kétezer darab bugyit és melltartót emelt el, több száz lakásból.

Hír24