Lefoglalták az ittasan vezető LL Junior autóját

A szombat hajnalban ittasan balesetező énekes autója egy rendőrségi telephelyen áll bizonyítékként, jogosítványát pedig elvették - írja a Bors.

Lefoglalták az ittasan vezető LL Junior autóját

LL Junior szombat hajnalban okozott balesetet, miután részegen hajtott az autójával. Saját bevallása szerint bort és pálinkát is fogyasztott, mégis volán mögé ült. Azt mondja, hogy gyermekének sietett gyógyszerért. 

"Hatvannal mentem, amikor egy vízzel teli kátyú megdobott. Szemben érkezett egy kisbusz, elkaptam a kormányt, de így sem tudtam elkerülni az ütközést. Végül egy oszlopot is kidöntöttem, és a villamossínen álltam meg. A légzsák kinyílt, de így is agyrázkódást kaptam. Kórházba vittek, CT- és röntgenfelvételt is készítettek. Mivel még akkor sem mondtam le fellépést, amikor édesapám meghalt, így most sem gondolkodtam, hogy elmenjek-e Balatonfüredre" - mondta a Borsnak Junior, akinek a koncert után most a hatóságokkal is foglalkoznia kell.

Az énekes jogosítványát elvették, rendesen összetört autója pedig egy rendőrségi telephelyen áll, bizonyítékként.

Bors