Öt év próbaidőre ítélték Baukó Évát

A BeleValó műsorvezetőjét becsületsértés miatt perelte be az egykori playmate, Barsi Adrienn. Az ügyben most született ítélet - idézi a Bors című bulvárlapot a Hír24.

Öt év próbaidőre ítélték Baukó Évát

Baukó Éva sosem a visszafogottságáról és higgadtságáról volt ismert. A jelenleg műsorvezetőként próbálkozó celebet öt év próbára bocsátották, miután Barsi Adrienn modell feljelentette őt rágalmazásért. Évának ezek után nagyon oda kellene figyelnie, hogy hogyan beszél a képernyőn és közösségi oldalán. Néhány nappal ezelőtt azonban ismét alpári stílusban fakadt ki a Facebookon, ahol nőismerőseit fenyegette meg, amiért szakított vele a barátja.

"Megdöbbenve olvastam a napokban Éva bejegyzését, amelyben nőket fenyeget meg azzal, hogy kicsinálja őket, amiért a párja fejét telebeszélték – kezdte a Borsnak Adrienn – Néhány hete született ítélet az ügyünkben. A bíróságon ebből a fenyegető hangnemből és határozottságból semmi sem látszott. Éva sűrű bocsánatkérések közepette, remegve, dadogva, félszegen próbált meg kimászni a slamasztikából. Próbára bocsátották: öt éven át oda kell figyelnie a megnyilvánulásaira, különben jó eséllyel börtönbüntetést kap. Kérhettem volna súlyosbítást, de nem tettem. Nem vagyunk egy kategória, ebből most tanulhat, ha képes rá" - zárta mondandóját a börtönt is megjárt nyuszilány.

Hír24