Baukó Évát páros lábbal rúgta ki párja

A BeleValó műsorvezetőjével másfél év együttjárás után szakított a párja – aki korábban a pszichiátere is volt –, ráadásul Évának a közös lakásból is költöznie kell, méghozzá záros határidőn belül - számolt be róla a Blikk.

Baukó Évát páros lábbal rúgta ki párja

A korábbi valóságshow-hős érthető módon a padlóra került, ugyanis nemcsak kedvesének kellett búcsút intenie, hanem az otthonnak is, amelyben eddig élt.

"Az utóbbi időben sokat veszekedtünk, már nem volt olyan a kapcsolatunk, mint azelőtt" – kezdte Éva szomorúan. "Többen is bekavartak egyébként, hiszen olyan dolgokat mondtak a páromnak, amelyek valótlanok voltak, és rossz színben tüntettek fel engem. Azzal tömték a fejét, hogy én a háta mögött elhordom min­dennek, holott szerettem, és sosem ártottam volna neki. A legrosszabb az egészben az, hogy nem nekem hitt, hanem a hazugságoknak, ezért végérvényesen elváltak útjaink. Mélyen megbántott ezzel" – mesélte a műsorvezető, aki egyelőre nem tudja, mitévő legyen, hogy hová költözzön.

"Kaptam az exemtől határidőt, ameddig el kell hagynom a lakást. Természetesen a cuccaimat is el kell majd vinnem. Most minden erőmmel azon vagyok, hogy találjak egy albérletet, bár a BeleValó műsorvezetése szinte minden időmet leköti" – mondta Éva, akinek volt párja volt olyan gavallér a nagy szerelem idején, hogy többször is elvitte luxusnyaralásokra.

"Nyilván most számos dolog megváltozik az életemben, de ez a legkevesebb. Majd úgyis megoldódik valahogyan. Bízom benne, hogy találok egy megfelelő lakást, és idővel a szerelmi életem is rendbe jön. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de úgy gondolom, az utóbbi időben sokat változtam előnyömre, ezért az emberek is másképp állnak hozzám. Most minden erőmmel magamra koncentrálok, szeretném élvezni a szinglilétet, hiszen az elmúlt másfél évben kizárólag a páromra koncentráltam. Ameddig nem bonyolódom új kapcsolatba, addig bulizom és dolgozom ezerrel. Próbálom az életem pozitív oldalát nézni" – tette hozzá Éva.


(blikk.hu)