Gyomorforgató meglepetés: elképesztő dolgot találtak a mekis kávé alján

Gyomorforgató meglepetés várta a kávéspohár aljában, miután jóízűen megitta a szokásos reggeli kávéját.

Gyomorforgató meglepetés: elképesztő dolgot találtak a mekis kávé alján

A kanadai Fredericton városában élő Ron Morais minden reggelét egy helyi McDonald’sban kezdi, ahol egy nagy pohár kávét szokott vásárolni, munkába menet. Hétfőn is ezt tette, aznap azonban többet kapott, mint szeretett volna. Amikor a végére ért a kávéjának, és szokásához híven levette a tetőt, hogy az utolsó cseppeket is megigya, egy egértetemet talált a pohár alján – jelentette a CBC kanadai televízió híradója.

Ha a tetem nem lett volna elég, Morais elmondása szerint még „pár kicsi ajándék is” volt a pohárban, „amit az egér pottyantott oda”. A férfi azonnal megmutatta pár kollégájának, hogy mit talált, akik először nem is akarták elhinni, hogy tényleg egér volt a kávéjában. Egyikük a CBC-nek elmondta: ha nem saját szemével látja, hogy Morais megissza a kávét, majd leveszi arról a tetőt, nem hitte el volna neki, hogy mi történt. „Ekkor egy kicsit rosszul lettem” – tette hozzá a férfi.

Csakúgy, mint Morais, aki a kanadai televíziónak elmondta, émelyegni kezdett a gyomra, amikor igazán felfogta, hogy egértetemes kávét ivott meg. A férfi azonnal jelentette az esetet a gyorsétterem vevőszolgálatán, ahol vizsgálatot ígértek neki. Elmondása szerint nem akar semmi mást a McDonald’stól, csak magyarázatot arra, hogyan került az egér a kávéspohárba.

A McDonald’s Canada az eset után közleményben tudatta, hogy az eset után a közegészségügyi hatóság és egy független cég is átvizsgálta az érintett éttermet, de semmilyen szabálysértést nem találtak.

Morais a CTV Newsnak elmondta: főnöke tanácsára kórházba ment, ahol azzal küldték haza, hogy jelentkezzen, ha rosszul érzi magát, de közlése szerint nincsen semmi baja, és „sokkal jobb bőrben van, mint az egér”. Ugyanakkor már csak olyan kávét hajlandó meginni, amit saját maga készített el.


Hír24