Meglepő dolog miatt szakított Varga Viktor és Cinthya Dictator!

A versengés tette tönkre Varga Viktor és Cinthya Dictator szerelmét. Két művész között elkerülhetetlen a rivalizálás, s a helyzeten rontott, hogy mindketten domináns személyiségek – írja a Bors nyomán a Velvet Varga Viktort idézve. 

Meglepő dolog miatt szakított Varga Viktor és Cinthya Dictator!

„Két alapvető probléma volt a kapcsolatunkban. Az egyik, hogy mindketten rendkívül domináns személyiségek vagyunk, és képtelenek voltunk alárendelni magunkat a másiknak. Próbáltunk összecsiszolódni, de hiá­ba – mondta Varga Viktor. – A másik gond az állandó versengés volt, mivel nemcsak egy szerelmespár voltunk, hanem alkotótársak is."

„Emiatt olykor egymás riválisai is lettünk, és féltékenyek voltunk a másik sikereire, ami egy kapcsolatban nem ideális felállás" – magyarázta az énekes, aki szerint a megoldás az lenne, hogy ha mindkettőjüknek olyan párt találna,  aki alárendelt szerepben, feltétel nélkül tudja szeretni a másikat. "Nekem olyan nő kell, aki mos, főz, takarít és a hangulataimmal együtt elfogad olyannak, amilyen vagyok. Úgy vélem, Cinthynek is ilyen társra lenne szük­sége" – foglalta össze az énekes.

Eközben egyre több aggasztó kép jelent meg a nagyon sovány Cintya Dictatorról, ám ma reggel a Mokkában kijelentette: nem anorexiás, csak rosszul viselte a szakítást. De – mint mondta – most már elkezdte élvezni a szabadságot, és olyan dolgokat csinál, amire a párkapcsolatban nem volt lehetősége. 


(velvet.hu)