100 millió forinttal tartozik VV Laci

a VV6 lakója ellen öt éve emeltek vádat folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt - írja a Blikk.

100 millió forinttal tartozik VV Laci

A Blikk több családot is megtalált, akik állítják: ismeretük szerint összesen mintegy 100 millióra rúg a villalókó üzletember tartozása.

Mint ahogy korábban írta a Hír24, a VV6 lakója ellen öt éve emeltek vádat folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt. Nem jogerősen négy év börtönre ítélték, eltiltották a közügyektől és gazdasági társaságok vezetésétől. Több mint 25 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek, de a Győri Ítélőtábla az ítéletet tavaly júniusban hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A férfi Szombathelyen lakóparkot építtetett, ám a befizetett milliós előlegek eltűntek, azokat nem továbbította a hitelező banknak, amely aztán a vevőkön próbálta behajtani a pénzt. A vevők csak remélni tudják, hogy egyszer visszakapják a pénzüket, mert hiába a feljelentések, nem tudják behajtani VV Lacin a tartozásokat. Nincs a nevén semmi. Az egyik károsult szerint nem lenne baj, ha megnyerné a valóságshow-t, mert akkor talán kifizetné a lakókat.

Lakatosné Pintér Katalin most a Blikknek azt mondta, hogy VV Laciról utólag tudták meg, hogy mint a lakások értékesítője előlegeket szedett be, amelyeket eltett, nem továbbította azokat a hitelező banknak. A vásárlók azt hitték, minden rendben van, amíg nem kaptak levelet a banktól, hogy fizessék be a lakás teljes összegét. "Van, aki csak félmilliót, de van, aki majdnem a 20 milliós lakása felét bukta el. Ki akartak bennünket lakoltatni, és nem tudtunk csinálni semmit, mert megvezetett bennünket. Persze a bank is feljelentette a lakókat, mivel nem akartunk fizetni, ráadásul kilakoltatással fenyegetőztek. Mindenki perelt mindenkit" – emlékezett vissza az asszony.

A Blikk megkereste VV Laci ügyvédjét, Tuza Pétert. Ő csak annyit mondott, hogy megalapozatlanság miatt helyezték hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, de azt még nem tudni, mikor indul újra az eljárás.

Blikk/Hír24