Dopeman: Megmenthettem volna a Vundersőnt

Ahogy arról korábban beszámolt a Hír24, két adás, és lekerül a képernyőről a második adáson már kétszázezer nézőt bukó Vundersőn és Zuperszexi.

Dopeman: Megmenthettem volna a Vundersőnt

Bár Rubin Kristóf, a műsor kreatív producere úgy nyilatkozott az Origónak, hogy eleve kilenc részesre tervezték a műsort, a médiából és az emberekből áradó gyűlölet meglepte őket.

"A média reakciója megdöbbentő volt, indulatos gyűlölet jött elő az emberekből, az újságírókból. Pedig valójában nem történt semmi szörnyű, csak egy televíziós műsort csináltunk, nem öltünk embert. A stábban a küzdőszellemet ébresztette fel a sok negatív cikk, elhatároztuk, hogy nem hagyjuk magunkat: dolgozni kezdünk azon, milyen szerkezeti változás kell, hány vendég legyen egyszerre, mennyire legyünk provokatívak. Megvizsgáltuk, hol a határ a tévézőknél, így finomhangolásra volt szükség. Sok mindent csináltunk mi évek óta, de ez a műfaj egészen más volt" - fejtette ki korábban Rubin Kristóf.

Közben Dopeman tegnap arról írt a Facebook oldalára, hogy lehet miatta nézték volna a műsort.

"Két hete meghívtak ebbe a Vundersőn és Zuperszexi nevezetű rettenetbe, amit a Balázsék iránt érzett haverság miatt elvállaltam, utána fölhívtak, hogy legyen inkább jövőhét. Erre ma is fölhívnak, hogy holnap is elmarad de tulajdonképpen nem is lesz egyáltalán mert jövő héten forgatják az utolsó adást. Szóval, mire odaértem volna, már megbukott a műsor pedig ha benne vagyok, tán még valaki nézi is...Szakadok" - fogalmazta a rapper.

Hír24