Roman Polanski egykori szexbotrányának következményeiről beszélt

Több mint harminc évvel ezelőtti szexbotrányának következményeit is felelevenítette a Franciaországban élő, ritkán nyilatkozó Roman Polanski filmrendező a Vanity Fair című magazinnak adott interjújában.

Roman Polanski egykori szexbotrányának következményeiről beszélt

A most 80 esztendős Polanski ellen 1977-ben liliomtiprásért emeltek vádat, mert pezsgővel leitatta az akkor 13 esztendős Samantha Geimert és szeretkezett vele. Polanski az ítélethirdetés elől megszökött, máig elfogatóparancs van életben ellene az Egyesült Államokban. Áldozata azóta többször kijelentette, hogy megbocsátott, és nem szeretné, ha Polanskit elítélnék.

A rendező az interjúban elmondta: sokkal inkább üldözöttnek érezte magát 2009-ben, amikor egy nemzetközi körözés miatt Svájcban letartóztatták, mint amikor annak idején elítélték a bűncselekmény miatt.

A magazin a Roman Polanski: Odd Man Out című dokumentumfilm megjelenése előtt bírta szóra a világhírű filmkészítőt. Marina Zenovich filmjét szeptemberben vetítik le egy televíziós csatornán az Egyesült Államokban. Zenovich 2008-ban már készített dokumentumfilmet Polanskiról, amelyben éppen a hetvenes évekbeli szexbotránynak járt utána és az előásott dokumentumok nyomán Polanski ügyvédei ismét kérvényezték védencük ügyének lezárását.

A rendező 1978-ban idején azért szökött el az igazságszolgáltatás elől, mert úgy értesült, hogy a megegyezés ellenére - amelynek keretében bűnösnek vallotta magát és több mint egy hónapot ült - a bíró ötven évi börtönbüntetést akar rá kiszabni.

"Sokkoló volt ráébredni, hogy nincs vége, holott már kiengedtek a börtönből" - idézte fel lefestve a jelenetet, amint csomagjával a hóna alatt kilépett a börtön kapuján, ahol ügyvédje várt rá, és úgy hitte, hogy túl van az egészen. "Aztán a bíró meggondolta magát. És nekem vissza kell mennem a börtönbe, ki tudja mennyi időre. Én ezt egyszerűen nem bírtam végigcsinálni" - magyarázta szökését.

A rendező 2009-ben két hónapot töltött rács mögött, majd házi őrizetbe került svájci nyaralójában, míg végül 2010 júliusában a svájci hatóságok úgy döntöttek, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak.

A veterán rendező - aki francia és lengyel állampolgár -, arra kérdésre, hogy szökevényként él-e Európában, azt válaszolta: 32 évig szabadon mozoghatott, élhetett és forgathatott Spanyolországban, Németországban, Olaszországban, Svájcban és Tunéziában.

Bár negyven éve elhagyta Hollywoodot, még ott is sok támogatója van, köztük Jack Nicholson, filmjei rendre megfordulnak a világ filmfesztiváljain - írta a Vanity Fair az októberi számában megjelenő interjúban.

(MTI)