Képtelen elengedni fiát Cipő édesanyja
Az idős asszony hálás mindenkinek, aki a kórházban ápolta, gondozta nagybeteg fiát.
"Nagyon közel álltunk egymáshoz, ő volt az én támaszom, az egyetlen kisfiam" – mondta zokogva a Borsnak Gizi néni, aki végigkísérte Cipő hosszú, szenvedésekkel teli éveit.
"Olyan szép volt a kisfiam a kórházban, annyira hálás vagyok a barátnőjének, a lányomnak és nővéreknek, amiért rendben tartották. Mindennap megborotválták, masszírozták, örök életemben áldom a nevüket azért, amit érte tettek. A halála előtt néhány nappal jártam nála a kórházban. Akkor még nem tudtam, hogy utoljára látom" – mondta könnyek között az idős asszony, aki vidéki otthonából hosszú órákat vonatozott fel a fővárosba, hogy a fia mellett lehessen.
"Mindvégig hittem, és reménykedtem, hogy egyszer felébred, és visszakapom őt. Naponta imádkoztam érte" – mondta Gizi néni, akinek borzasztó rosszul esett, mikor fia temetésén azzal szembesült, hogy az általa átküldött és leegyeztetett búcsúbeszédben nem szerepel az ő és a lánya neve. Nem akarta úgy utolsó útjára elengedni a fiát, hogy nem búcsúzott el tőle. Cipő végakaratának megfelelően végül ő és a közeli családtagok a temetés napjának estéjén visszamentek a temetőbe, és külön búcsút vettek szerettüktől.
"Kómába kerülése előtt néhány nappal sokat beszélt arról, hogy a halála előtt szeretne még találkozni a moszkvai unokabátyjával és más unokatestvéreivel. Akkor még semmi előjele nem volt a tragédiának. Mintha csak megérezte volna, mi fog vele történni. Amikor a temetés estéjén visszamentünk a temetőbe, a nevükben is elbúcsúztattuk" - tette hozzá.
