Pánikbetegség miatt lemondta fellépéseit George Michael

Lemondta világkörüli koncertkörútjának ausztráliai állomásait George Michael brit popsztár, mert lelkileg még nem heverte ki tavaly novemberi súlyos tüdőgyulladását, amelybe majdnem belehalt egy bécsi kórházban.  Az énekes hat koncertet adott volna november folyamán Ausztráliában Symphonica nevű turnéja keretében.

A 49 éves popsztár a honlapjára feltett közleményben jelentette be vasárnap az ausztráliai fellépések törlését, amelyet azzal indokolt, hogy szorongások gyötrik, és a koncertek helyett inkább aláveti magát a régóta esedékes poszttraumás kezelésnek. Mint írja, hiába küzdött a súlyos betegségét követő lelki megrázkódtatás ellen, amelyre pedig az életét megmentő bécsi orvosok figyelmeztették, teljes nyugalmat és poszttraumás kezelést ajánlva neki.

"Attól tartok, tévedtem, amikor azt hittem, hogy az öröm, amelyet a zenélés és a koncertezés szerez, elég lesz terápiának" - állapította meg az énekes, elismerve, hogy alábecsülte a teljes talpraállás nehézségeit, amikor azt hitte, hogy képes lesz leküzdeni az erős szorongást, amelyben a bécsi kórházból való tavaly decemberi távozás óta szenved.

George Michael azt ígéri rajongóinak, hogy októberi nagy-britanniai fellépései után aláveti végre magát "a régóta esedékes kezelésnek".

Az énekes, aki több mint 100 millió albumot adott el, tavaly augusztusban indult nagy világkörüli turnéra, amelynek során összesen 47 koncertet adott volna; betegsége miatt ezek egy részét már törölnie kellett. Szeptember 10-én, amikor a Párizsi Operában lépett fel egy jótékonysági koncerten, még úgy tűnt, hogy kirobbanó formában van.

 - mti/para -