Droggal és alkohollal kínálták a tinisztárt az éttermek és a klubok

Demi Lovato amerikai tinisztár őszintén beszélt arról, hogy az éttermek és klubok mit tesznek annak érdekében, hogy hírességek látogassák őket.

„Drogot és alkoholt adtak nekem azért, hogy legközelebb is hozzájuk menjek. Egyszóval megcsókolták a hátsó felem” – nyilatkozta a 19 éves énekesnő-színésznő.

„Úgy gondoltam, hogy ők a barátaim, azt hittem szórakozásról van szó. Ha valaki híresség, az veszélyes is lehet, mert senki sem mond nekünk nemet. Ezért sokan drogoznak, s aztán bele is halnak ebbe az életmódba”. Lovato azt is bevallotta, hogy azért ivott és drogozott, hogy valahogy legyőzze a szenvedést. „Ez olyasmi, amiről nem szeretnék beszélni. Az egyetlen, amit elmondhatok, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben. Ott álltama  pódiumon szemben 18 ezer emberrel, s aztán hirtelen egyedül maradtam a hotelszobámban. Összeomlottam, s igyekeztem megtalálni azt a módot, hogyan viseljem el mindezt” – mondta a tinisztár.

Demi Lovatót a Camp Rock (2008) telvíziós film tette ismertté. Énekesnőként három albumot adott ki – Don’t Forget (2008), Here We Go Again (2009) és az Unbroken (2011), amely rögtön a slágerlisták második helyére került, a második album első lett és a harmadik pedig felkerült a Bilboard 200-as listájának negyedik helyére.

A tinisztárt 2010-ben bulímiával és mániás depresszióval kezelték, a kezelése 2011 januárjában fejeződött be. Jelenleg negyedik stúdióalbumán dolgozik.

sita/-esz-