Sinead O’Connor nem akar öngyilkos lenni

Sinead O’Connor ír énekesnő arról biztosította rajongóit, hogy nem akar öngyilkos lenni.

Mindezt azután tette meg, hogy a Twitteren olyan véleményeket tett közzé, melyekben nyíltan írt az öngyilkosságról.

O’Connor egy nílt levelet írt, melyben felvilágosította az embereket, hogy pontosan miről is van szó, kijelentéseiért bocsánatot kért. „Nagyon sajnálom, hogy a Twitterre olyan dolgokat írtam. Segítséget akartam hívni és ez a segítség megérkezett. Nem szégyellem magam azért, amiért konkrét emberek viselkedése ezt váltotta ki belőlem. Semmiben nem különbözöm a többi embertől” – írta levelében az énekesnő. Emellett fel akarja hívni azon emberek figyelmét, akik önygilkosságon gondolkoznak, hogy merjék bevallani érzéseiket. „Az öngyilkosssággal kapcsolatos gondolatokat nem kell szégyellni. Senkit sem ítélhetnek el azért, hogy ily módon próbál segítséget kérni” – véli O’Connor. Mindehhez hozzátette, hogy azok, akik beszélnek saját önygilkossággal kapcsolatos gondolataikról, akkor ott kicsi a valószínűsége annak, hogy megteszik.

Az énekesnő azzal rémisztette meg rajongóit, hogy ezt írta: „Pszichiáterhez kellett mennem, hogy gyógyszereket írjon fel nekem és hasonlók. A pszichiáter azt mondta nekem, rossz anya vagyok, mert nyíltan beszélek a szexről. És azt is kiejelntette, hogy ilyen sz…..l nem kellene besélni. Beleértve az önygilkosságról és a szexről sem. Mert akkor úgy viselkednek majd velem, mint egy bolonddal. Ezért nagyon szeretnék a mennyországba menni, évek óta erre vágyom… De nem akarom elhagyni a gyerekeimet. Ha anélkül tudnék elmenni, hogy ne tudják meg, hogy tettem, megtenném.”

O’Connor 11 évvel ezelőtt egyszer már véget akart vetni önkézzel az életének. Okként házassága megromlását jelölte meg, ami nagyon megviselte őt. S az is fájt neki, hogy azok az emberek, akik bolondnak nevezték őt, csak még inkább rossz hatással voltak rá.

„Gyakran harcolok az öngyilkos gondolatokkal, amikor olyan véleményekkel kell szembesülnöm, hőgy ‚őrült Sinead O’Connornak‘ titulálnak. Ez rossz, megalázó és sértő – emberi jogaim megsértése és hatalmas tiszteletlenség“ – jelentette ki az ír híresség.

sita/-esz-